• A Trials Rising is megkapja a lootbox-kezelést
  • Ez persze sokaknak nem tetszik
  • A Ubisoft szokatlanul őszintén nyilatkozott az ügyben

Manapság minden nagy kiadó teletömi játékait lutridobozokkal az extra profit reményében, így nem is nagyon lepődtünk meg, hogy a Trials Rising is megkapja ezt a „kezelést”, igaz, mikor kipróbáltuk, ennek nyoma sem volt. Sok játékosnak azonban nem tetszik a dolog, és ennek hangot is adtak a Steam fórumain, ahol a Ubisoft reagált a hozzászólásokra. A válasz első fele nem számít újdonságnak, a bejáratott „ez csak kozmetikai elem” meg „opcionális” kulcsszavak mind bevetésre kerültek. Az igazán meglepő azonban ezután jött, idézzük:

„Igen, ez azt jelenti, hogy néhány játékos többet költ a játékainkra, mint mások – ez nekünk nyilván extra profitot jelent. Ez segít abban, hogy több pénzt költhessünk az új címeinkre és megérthessük, hogy a játékosok mit várnak szórakozásuk tárgyától. Ha egész egyszerűen nem venné meg senki ezeket a ládákat, nem kerülnének be a játékainkba a jövőben”

Persze, újdonságot nem hallottunk, hiszen ez mind nyilvánvaló. Csak ugye nyíltan még egyetlen kiadó sem vállalta fel ezt így, ilyen őszintén (persze némi ködösítés így is maradt, de sebaj).