Rá sem ismersz majd a The Division 2-re, ha megérkezik a Realism Mode

A Ghost Recon: Breakpoint-nak bejött, úgyhogy a The Division 2 is megkapja a saját Realism Mode-ját.

Néha éppen az RPG-s rendszerek nyírnak ki egy-egy játékot. Emlékeztek még a Ghost Recon: Breakpoint hatalmas blamájára? Arra, hogy a játék milyen gyorsan állt földbe – annak ellenére, hogy lényegében csak egy másik nyílt világú környezetbe helyezte az őrülten sikeres Wildlands rendszereit? A Breakpoint egy lelketlen folytatás lett, amit ráadásul elég fárasztóvá tettek a bullet sponge ellenfelek, meg az állandó lootolás, ami egy Borderlands-epizódnak jól áll, egy Tom Clancy nevével fémjelzett TPS-nek viszont kevésbé. Amikor azonban pár év múlva megjelent a Breakpoint immerzív módja, minden megváltozott. Az RPG-s rendszereket és a lootolást elhagyva, a játékot pedig sokkal veszélyesebbé téve újított a program, és kövezzetek meg, de ezzel a felállással egy kifejezetten remek játékká vált.

Valami hasonlóra készül most a The Division 2 is. Egy percig sem állítom azt, hogy a washingtoni lövölde esetében is hasonló lenne a helyzet, hiszen a más lassan 7 éve megállás nélkül pörgő TPS a Ubisoft egyik legsikeresebb hosszútávú projektje. De ami jó, mindig lehet még jobb is! Az X-en keringő, a japán FPS Day X-ről szállingózó infók szerint a franchise 10. évfordulójával hasonló kezelést kap majd a The Division 2 is.

Kép forrása: Steam
Kép forrása: Steam

Az állítólagosan Realism Mode-nak nevezett új opció jóval veszélyesebbé és valósághűbbé teszi majd a játékot. A Massive Entertainment ebben a szabályrendszerben kapásból kukázza a szintezést, a képernyőn megjelenő HUD-elemek jelentős részét pedig eltörli. Habár a felszerelések lootolása látszólag megmarad (ez a The Division-játékok esetében jóval fontosabb, mint egy Ghost Recon-nál), minden fegyver jóval halálosabb lesz – készülhetünk az egygolyós fejlövésekre, azoknak az ellenfeleknek pedig búcsút inthetünk, akikbe eddig több tárat is bele kellett eresztenünk. A frissítéssel érkezik az új Judgment nehézségi szint is, bár az egyelőre nem egyértelmű, hogy a Realism Mode játszható lesz-e az alacsonyabb fokozatokon is (én egy határozott igenre tippelnék).

Mivel mindezek mellett idén elindul a Year 8 is, a maga önálló újdonságaival, nagyon úgy fest, hogy idén mindkét The Division-játékot érdemes lesz újra elővennünk – az első rész elvégre egy komplett új, definitív kiadást kap. Valószínűleg bőven lesz még időnk megtisztítani New Yorkot és Washingtont, mielőtt a The Division 3 elcsavarná a fejünket.

Borítókép forrása: Ubisoft