• A Ubisoft nyilatkozott a The Division-ügyben
  • Nincs visszafogva a PC-s verzió
  • Rosszul értette mindenki a tegnapi kijelentést

Tegnap számoltunk be arról, hogy a Ubisoft Massive egyik fejlesztője a Team Epiphanynek adott interjújában elmondta, hogy a The Division PC-s kiadását a konzolos verziókhoz igazítják, mert nem akarnak túlságosan elhúzni azoktól, az ugyanis nem lenne igazságos. Ezt a kijelentést mindenki természetes módon úgy értelmezte, hogy a PC-s kiadást tudatosan visszafogják, a Ubisoft most azonban tisztázta a helyzetet.

„A tudomásunkra jutott, hogy az egyik dolgozónk szavait a közösség néhány tagja úgy értelmezte, hogy visszafogjuk a The Division PC-s változatát, de ez egyszerűen nem igaz. Az alapoktól kezdve építettük fel a PC-s kiadást, és magabiztosak vagyunk abban, hogy a játékosok élvezni fogják mindazt, amit kínálni tud. Ezt támasztják alá a béta során beérkezett visszajelzések is.”

A Ubisoft tehát cáfol, az azonban nem derült ki, hogy akkor pontosan mire gondolt az a bizonyos fejlesztő, akitől ez az egész kiindult. Szerencsére már nem kell sokat várnunk arra, hogy ez kiderüljön, március 8-án ugyanis megjelenik a játék, és kezdődhet az elemzés.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!