Egy új jelentésből kiderül, hogy az Electronic Arts hamarosan mintegy 400 alkalmazottat bocsát el, és a Codemasters központi irodáját is bezárja. Állítólag a kiadó a jövőben mindössze néhány franchise-ra összpontosít majd és ennek eredményeképp több száz embert küldenek el, míg másokat átcsoportosítanak egyéb csapatokhoz – például az NFS-játékok fejlesztői közé. A jelentés azután látott napvilágot, hogy kiderült: Az EA elkaszálta a Fekete Párduc-játékát és a mögötte álló stúdió is ment a levesbe. Az elbocsátási hullámok nem tegnap kezdődtek. Már évek óta jelen vannak és tizedelik a játékipar kisebb-nagyobb stúdióit.
Az EA terveiről Extas1s, egy megbízható, ellenőrzött információkkal rendelkező bennfentes adott hírt először. A tag szerint a Codemaster központi irodájának bezárása által érintett alkalmazottak egy része az EA Sports F1 és egy új, jelenleg fejlesztés alatt álló Need For Speed játékhoz kerülnek át. Az Electronic Arts idén már elküldött rengeteg embert, mikor a vállalat egyik legsikeresebb stúdiója, a Respawn Entertainment állományát vágták meg (szintén 300-400 emberről van szó), illetve egy készülő Titanfall-játékot is töröltek.
Borítókép forrása: GameRant