• Új előzetest kapott A 3-test-probléma
  • A Trónok harca alkotóinak új sorozata
  • Amely Liu Cixin azonos című regényéből készült
  • Március 21-én fog debütálni a Netflix kínálatában

Köztudott, hogy rengetegen csalódtak a David Benioff-D.B. Weiss (avagy D&D) párosban a Trónok harca utolsó évadai (különös tekintettel a befejezésre) miatt, az alkotók legújabb produkciója azonban eléggé érdekesnek tűnik ahhoz, hogy félretegyük kicsit az előítéleteinket. A 3-test-probléma (3 Body ProblemLiu Cixin azonos című regényéből készült (az első szezon az első kötetre fog koncentrálni), ami az emberiség első kapcsolatfelvételének történetét mutatja be egy idegen civilizációval, méghozzá eléggé sajátos formában. A március 21-én érkező produkció egy új előzetest is kapott nemrég a CES-nek köszönhetően, az alant látható képsorok alapján pedig egy felettébb komplex élményben lehet részük a sci-fi műfaj kedvelőinek.

A trailerhez mellékelt rövid leírás szerint egy fiatal nő végzetes döntést hoz az 1960-as évek Kínájában, amely teret és időt átszelve komoly következményekkel jár napjainkban egy csapat briliáns tudósra nézve. Öt volt kolléga újra összeáll, hogy szembenézzenek az emberiség történetének legsúlyosabb fenyegetésével, miközben a természet törvényei a szemük előtt nyernek új értelmet. Az érdekesnek tűnő sztorihoz olyan színészek asszisztálnak, mint például Rosiland Chao, Benedict Wong (Doctor Strange), Jovan Adepo (Babylon), Liam Cunningham és Eiza González, míg Benioff és Weiss a showrunner, valamint az executive producer szerepét töltik be, Alexander Woo (Terror, True Blood – Inni és élni hagyni) pedig társalkotóként, executive producerként és íróként szerepel a stáblistában. Egyelőre minden adott ahhoz, hogy egy remek szériával gazdagodjon a streaming szolgáltató palettája, szóval bízzunk benne, hogy sikerül érdemben képernyőre ültetni az alapmű gondolatait.