• Közzétett egy látványtervet a Bokeh Game Studio
  • Ez a Tojama Keiicsiró által alapított új stúdió

A Silent Hill, a Siren és a Gravity Rush alkotójaként ismertté vált Tojama Keiicsiró tavaly decemberben jelentette be, hogy a Sony japán részlegétől távozva új fejlesztőcsapatot hozott létre Bokeh Game Studio néven. És bár az első játékuk megjelenése értelemszerűen még nagyon messze van, már a fejlesztés ezen korai szakaszában igyekeznek magukra terelni a figyelmet.

uj-latvanytervvel-jelentkezett-a-silent-hill-alkotojanak-uj-jateka.jpg

Néhány héttel ezelőtt például már megtudtuk, hogy a szóban forgó projekt sötét hangulatú lesz ugyan, ám közel sem tradicionális horrorjátékra kell számítani. Most pedig ismét kaptunk egy kis morzsát, méghozzá egy démoni látványterv formájában, melyet az alábbi Twitter-bejegyzésben nézhettek meg közelebbről.