A Silent Hill f új frissítést kapott, amely többek között megkönnyíti a játékot – méghozzá eléggé alaposan. Az 1.10-es verziójú javítás már elérhető PS5, Xbox Series X/S és PC platformokon, és egy új, Casual nevezetű nehézségi szintet ad hozzá a harcokhoz, amelynek célja, hogy megkönnyítse a játékban ezt a tevékenységet. A Konami szerint a Casual szint új játék indításakor választható, de a New Game+ mód indításakor is elő lehet hívni, ami hasznos lehet azoknak a játékosoknak, akik megpróbálják feloldani az összes befejezést, és gyorsabban szeretnék végigjátszani Hinako történetét anélkül, hogy a harcokra is ügyelniük kellene.
Emellett a frissítés hozott még valamit: bekerült a New Game+ egyes szakaszainak opcionális kihagyása. A frissítés telepítésével a játékosok a New Game+ falfestmény-rejtvényének megoldása után kapnak egy lehetőséget skippelni egy teljes szakaszt – ezzel rögtön oda ugrik a játék, mikor Hinako másodszor ébred fel a Sötét Szentély (Dark Shrine) folyosóján. A Konami szerint ez nem befolyásolja az elágazó utakat és a befejezéseket, de hatással lesz a három eredményre, amelyek a játék Story, Hard vagy Lost in the Fog nehézségi fokozaton való teljesítéséért járnak.
Borítókép forrása: Konami


