A Samsung, az Acer Starbreeze, a Google, a HTC VIVE, a Facebook Oculus és a Sony Interactive Entertainment megalapította a VR készülékeket gyártók nemzetközi nonprofit szervezetét, hogy elősegítse a globális virtuális valóság piacának fejlődését. A Global Virtual Reality Association (Globális Virtuális Valóság Szövetség), avagy a GVRA célja az ajánlott gyakorlatokat kifejlesztése és megosztása az iparág számára. Emellett világszerte szeretne kialakítani kapcsolatot a köz- és a magánszféra érintett szereplői között. A GVRA tehát a VR technológia fejlesztését és globális elterjedését segíti.

A szervezet tagjai kutatásokat is folytatnak majd, és a technológia fejlődésével párhuzamosan közelebb hozzák egymáshoz a VR közösség szereplőit. A tervek szerint a GVRA a virtuális valóság iránt érdeklődő és a technológiában érdekelt felhasználók, törvényalkotók és az iparág legfőbb forrásává válhat.

A GVRA-t alapító vállalatok reményei szerint a kutatások, a nemzetközi szintű elköteleződés, valamint a bevált gyakorlatok kialakítása által felszabadítható és maximalizálható a virtuális valóságban rejlő potenciál, az ebből származó előnyök pedig világszerte kihasználhatóak lesznek. És szerintük a VR nem csak a videojátékok piacát, de az oktatástól kezdve az egészségügyig számos szektor fejlődését előmozdíthatja, és a következő években jelentősen hozzájárulhat a világgazdasághoz is.

global-virtual-reality-association.jpg