• A Sony bezárta a manchesteri stúdióját
  • Már csak két brit fejlesztőcsapatuk maradt így

Nem mondhatjuk, hogy a Sony nem keresi a bővülés lehetőségét, hiszen tavaly például felvásárolták az Insomniac Games csapatát. Ezzel párhuzamosan azonban Angliában évek óta leépítés zajlik: 2012-ben a Studio Liverpool (WipEout) és a Bigbig Studios (Little Deviants), 2016-ban az Evolution Studios (Motorstorm), 2017-ben pedig a Guerrilla Cambridge (MediEvil) jutott a bezárás sorsára. Most pedig újabb fejlesztőgárdát írhatunk fel erre a listára: bejelentették, hogy a manchesteri részleg is lehúzta rolót.

ujabb-angliai-playstation-studiot-zart-be-a-sony.jpg

A hír már csak azért is szomorú, mert a 2015-ban alapított Manchester Studio eddig még egyetlen játékot sem jelentett be - nem hogy megjelenés közelébe jusson egyáltalán. Eredetileg egyébként azzal a céllal hozták létre a részleget, hogy VR-játékokat fejlesszenek, de a "gazdaságosság és az operatív hatékonyság" jegyében most mégis a bezárás mellett döntöttek a Sony-nál.

Ezzel a Sony-nak mindössze két angliai PlayStation-stúdiója maradt: a Media Molecule, amely éppen most szállította le a Dreams-t, illetve a London Studio, akik legutóbb a Blood & Truth-tal jelentkeztek 2019-ben.