• 2021-re csúszik az Everspace 2 korai hozzáférésű verziója
  • Méghozzá a Cyberpunk 2077 decemberre halasztása miatt
  • A fejlesztők szerint ugyanis nagy az átfedés a két cím játékosbázisa között

Még kedden érkezett a szomorú hír, miszerint a CD Projekt RED kénytelen 21 nappal eltolni a Cyberpunk 2077 megjelenését, ami így november 19. helyett csak december 10-én debütálhat. Ezt hallva természetesen sok játékos csalódott, szomorú vagy épp dühös lett, azonban van egy másik réteg is, akik valószínűleg szintén nem örülnek túlságosan a csúszásnak: az eredetileg idén decemberre ütemezett játékok fejlesztői, akiknek most hirtelen az év egyik legvártabb játékával kell vetélkedniük a vásárlók figyelméért.

Ez pedig nem is mindenki vállalja be: tegnap például kiderült, hogy a Cyberpunk 2077 csúszása miatt csak 2021-ben jelenik majd meg a Path of Exile legújabb kiegészítője, most pedig az Everspace 2 készítői is jelezték, hogy januárra tolják a korai hozzáférésű verzió debütálását. A hivatalos közleményben leírják, hogy szerintük elég nagy az átfedés a Cyberpunk 2077 és az Everspace 2 játékosbázisa között, ezért döntöttek végül úgy, hogy kicsit később rajtol a korai hozzáférésű verzió.

image005.jpg