• Nemrég azt pletykálták, hogy Splinter Cell leleplezés várható az E3-on
  • A Ubisoft elnökének megjegyzése is erre enged következtetni.

Tegnap már olvashattatok egy pletykáról, melynek forrása többek között azt állította, hogy az idei E3-on be fogják jelenteni a Splinter Cell legújabb epizódját. Nos, most már még inkább van okunk elhinni ezt a híresztelést, a Ubisoft elnöke, Yves Guillemot ugyanis igen gyanús megjegyzést tett a franchise kapcsán az IGN Unfiltered podcast legutóbbi adásában.

ujabb-jelek-utalnak-arra-hogy-jon-az-uj-splinter-cell.jpg

Guillemot szerint a legutóbbi Splinter Cell-játék, a 2013-ban megjelent Blacklist kapcsán túl sok olyan reakció érkezett, amely a változásokat kritizálta, emiatt pedig igencsak elbizonytalanodtak a folytatásokat illetően. Most azonban ismét egyre nagyobb az érdeklődés a sorozat iránt, ami kapcsán az alábbit mondta:

"Egy ponton látni fogtok majd valamit. Egyelőre azonban nem mondhatok többet."

Nyilván ez mentes mindenféle konkrétumtól, ám erősen alátámasztani látszik a korábbi pletykát - ez alapján tényleg nem lepődnénk meg egy E3-as bemutatón.