• 20 év után bocsánatot kért Uri Geller, amiért beperelte a Nintendót
  • Kadabra miatta nem szerepelhetett a kártyákon és az animékben

Sokan talán nem is tudják, de az ismert illuzionistának, Uri Gellernek bizony a videojátékokhoz is van köze – igaz, nem éppen pozitív kontextusban, az előadóművész ugyanis 2000-ben pert nyert a Nintendóval szemben, mivel Kadabra karakterét szerinte róla mintázták. Mindezt arra alapozta, hogy a szörny szintén képes volt kanalakat hajlítani, emellett a japán írásmódja kifejezetten hasonlít az ő nevére.

"A Nintendo egy gonosz, okkultista Pokémon karaktert csinált belőlem. Ellopták a személyazonosságomat, az én nevemet és imázsomat használták" – nyilatkozta Geller 2000-ben.

A bíróság végül neki adott igazat, ennek következtében pedig Kadabra 2003 óta egyetlen Pokémon TCG kártyán sem szerepelhetett (sőt, a korábbiakat is kitiltották a versenyekről), az animékben pedig (egy rövid cameót leszámítva) 2005-ban láthattuk utoljára – igaz, a játékokban továbbra is helyet kaphatott.

uri-geller-20-ev-utan-engedelyt-adott-hogy-hasznaljak-a-szerinte-rola-masolt-pokemon-karaktert-2.jpg

A történet most egészen váratlan és késői fordulatot vett, Geller ugyanis nyilvánosan bocsánatot kért a 20 évvel ezelőtti dolgok miatt, és engedélyt adott a Nintendo számára, hogy újból használják a karaktert.

"Őszintén sajnálom, amit 20 évvel ezelőtt tettem. Gyerekek és felnőttek: bejelentem, hogy feloldom a tiltást. A Nintendo most már nyugodtan visszahozhatja a Kadabra kártyámat. Most már bizonyára az egyik legritkább lehet mind közül!" – írta Geller a Twitteren.

A The Gamernek adott nyilatkozatában az illuzionista hozzátette, hogy elképesztő mennyiségű emailt kapott, melyben azt kérték tőle, hogy oldja fel a tiltást, végül pedig úgy döntött, eleget tesz ezeknek, így írt egy levelet a Nintendo vezetőségének, melyben megadta az engedélyt.