Az egyjátékos élményekkel kecsegtető Crimson Desert fejlesztői nagy kanállal merítettek az olyan alkotásokból, mint az Assassin's Creed-sorozat, a The Witcher 3: Wild Hunt, a Skyrim és a The Legend of Zelda-széria, viszont az alábbi videót elnézve akár a Dragon's Dogma 2, a Red Dead Redemption 2 és a Middle-earth játékok is az ember eszébe juthatnak. A népszerű Black Desert előzményjátékát még 2019-ben jelentették be és bár voltak olyan pletykák, hogy a cím 2026-ra tolódik, úgy tűnik, a stúdió már majdnem végzett a fejlesztéssel és emiatt még idén kiadhatják.
Egy friss interjú alapján a Crimson Desert 2025. november 2-i megjelenési dátumot kapott és remélhetőleg ezt tudják is tartani. Az MTN-nek adott interjú során a Pearl Abyss fejlesztőcsapat megerősítette, hogy a Crimson Desert már a fejlesztés utolsó szakaszában van. A Pearl Abyss már korábban közölte azt is, hogy a Crimson Desert hozzávetőlegesen 50-80 órányi kalandot kínál majd a játékosoknak, ami meglehetősen soknak számít egy akció-kaland esetében, viszont nem annyira, hogy egy idő után rétestésztának érződjön a felfedezés.
Borítókép forrása: Steam