PCGURU
  • Hírek
  • Film
  • Sorozatok
  • Játékok
  • Tesztek
  • Hírek
  • Film
  • Sorozatok
  • Játékok
  • Tesztek

Vaják – Kiderült, ki kapja Vesemir szerepét a második évadban

A Netflix végre leleplezte, hogy ki játszhatja a Vaják második évadában Vesemirt, a döntés pedig kicsit meglepőnek is mondható.

  • Kiderült, ki játszhatja Vesemirt a Vaják második évadában
  • A szerepet végül sajnos nem Mark Hamill kapta
  • Helyette Kim Bodnia lesz a legöregebb és legbölcsebb vaják

Ahogy haladnak a Vaják második évadának munkálatai előre, úgy derül fény újabb és újabb részletekre a sorozat folytatásának kapcsán. Pontosan egy héttel ezelőtt a Netflix például bemutatta a második évad új szereplőit és az őket alakító színészeket egyaránt, az a lista akkor viszony relatív hiányos volt, hiszen nem szerepelt rajta az egyik legfontosabb karakter, Vesemir.

vajak-vesemir-01.jpg

Most azonban vége a várakozásnak, a streaming szolgáltató hivatalosan is leleplezte, hogy kit köszönthetünk majd Vesemirként a második évadban. Az előzetes találgatásokkal és pletykákkal ellentétben végül nem Mark Hamill ölti magára a legidősebb és legbölcsebb vaják szerepét, helyette A hídból és az Elátkozott városból ismerős Kim Bodnia keltheti életre a karaktert. Szerintetek jó döntés született?

Introducing Vesemir: Kim Bodnia will play the Continent's oldest and most experienced Witcher in Season 2 of #TheWitcher. pic.twitter.com/HAmYciZ5K4

— NX (@NXOnNetflix) February 28, 2020

Támogasd te is a PC Gurut!

Szerző: SteelSaint
Dátum: 2020.02.28 20:12

Csapd be az AI-t! Állítsd be itt, hogy a PC Guru tartalmairól véletlenül se maradj le a Google-ben.

Kapcsolódó Hírek

Vaják – Így fog kinézni a nilfgaardiak páncélja a második évadban

Vaják – Ezen a nyáron Budapestre látogat a Triss Merigoldot alakító színésznő

Vaják – Ők játszhatják Lambert és Coën szerepét a második évadban

Vaják – Henry Cavill farkasos emlékérmével köszönte meg a stábtagok munkáját

Olvastad már? X
A Blizzard tiszta mineral-vizet öntött a pohárba, hogy az új Starcraft Xbox-exkluzív lesz-e vagy sem

A Blizzard tiszta mineral-vizet öntött a pohárba, hogy az új Starcraft Xbox-exkluzív lesz-e vagy sem

Többé nem ingyenes a Quake Champions, és ennek csak örülhetünk

Többé nem ingyenes a Quake Champions, és ennek csak örülhetünk

Legfrissebb videónk

Resonant

Címkék

  • mark hamill
  • Netflix
  • sorozat
  • Vaják
  • Vesemir

Esport1 Hírek

Ajánló

  • A Blizzard tiszta mineral-vizet öntött a pohárba, hogy az új Starcraft Xbox-exkluzív lesz-e vagy sem

  • Többé nem ingyenes a Quake Champions, és ennek csak örülhetünk

  • Tényleg jobban néz ki az eredeti The Witcher 3, mint a remaster?

  • Igen, mától csirkéket tarthatunk a Counter-Strike 2-ben

  • Olcsó AWP-nek híg a leve? A Valve szerint nem

  • Új tárgyalást kért, megkapta: Harvey Weinsteint ismét elítélték

  • Kedvcsinálóval közölte a Warner, hogy durván eltolják a Szörnyecskék 3-at

  • A pokol élővilága nem egy NatGeo-műsor, hanem egy magyar pszichothriller, és elég jól néz ki

  • A GTA 6 Luciája nem érti, miért függtek rá több millióan az Instagramjára

  • Négy év munka után megjelent a magyar, kézzel rajzolt zenés kalandjáték Steamen

Legfrissebb játékmegjelenések

  • Blackwood

    2026. szeptember 16.
  • Fable

    2027. február 23.
  • Tomb Raider: Legacy of Atlantis

    2027. február 12.
  • Stranger than Heaven

    2027. január 15.
  • Remothered: Red Nun's Legacy

    2026. október 27.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.

A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra. Hirdetés

PCGURU

Minden jog fenntartva © 2026

  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Adatvédelmi beállítások
  • RSS