„Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” – hangzott el néhány ember szájából, miután megtekintette a GTA 6 második, minden más videót zárójelbe tévő előzetesét. Sokan képtelenek voltak elhinni, hogy a trailerben látható jelenetek a program PS5-ös verziójából származnak (és nem PS5 Prón készültek), éppen ezért a Rockstar gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba, kihangsúlyozva, hogy nincs itt semmi csalás, valóban így fog kinézni a sandbox a Sony jelenlegi konzolján.
Ennél is érdekesebb viszont, hogy a stúdió szerint a szóban forgó képsorok játékmenetet is szép számmal tartalmaznak a tökéletesen megkomponált átvezetők mellett, holott első látásra semmi (például HUD) nem utal arra, hogy valódi gameplay is került a szórásba. A kijelentést követően értelemszerűen azonnal lázas nyomozásba kezdtek az internet önjelölt detektívjei, az OriginalTomato8235 néven tevékenykedő Reddit-felhasználó pedig úgy véli, megtalálta azokat snitteket, amik magából a játékból származnak, íme:
Az idézőjeles Sherlock Holmes szerint többek között Jason pénzbehajtó akciója, a belső nézetből szemlélt kocsikázás (a repülőre való felnézés egyébként valóban olyan, mintha kontrollerrel történt volna), az egyesek szerint minijátékként visszatérő edzés, a kocsiból történő lövöldözés, Lucia harci képességeinek bemutatása, valamint a járművezetések is gameplay-ek sorait erősítik – érdekes módon pont a nyitányt hagyta ki a szerző, holott tisztán látszik, hogy mihelyt Jason beér a házba, megkapjuk felette az irányítást. Akár igaza van a felhasználónak, akár nem, a lényeg úgyis az, hogy a GTA 6 lesz az egyik legszebb, legkidolgozottabb videójáték, ami valaha napvilágot látott, a Red Dead Redemption 2-ből kiindulva pedig hosszú éveket kell majd várni arra, hogy az ipar többi szereplője képes legyen megközelíteni ezt a szintet.
A borítóképek forrása: Rockstar Games