• A Valheim újabb mérföldkövet ért el
  • Dolgoznak az első nagy frissítésen
  • A bugjavítás is folyik

Senki sem hitte volna, hogy az év elejének egyik legnagyobb sikere egy indie, vikinges túlélőjáték lesz. Az Iron Gate játéka, a Valheim februárban lépett be a korai hozzáférés fázisába, és március elejére már több mint 5 millió példányt adtak el belőle. Most pedig a fejlesztők örömmel közölték, hogy immár a 6 milliós eladást is átlépték.

Emellett a Steamen azt is közzé tették, hogy dolgoznak a hibajavításon és a játék egyensúlyozottságán, például kevésbé halálossá teszik Deathsquitót, amit valószínűleg a játékosok java nem fog bánni. Továbbá közzétettek egy képet az első nagyobb frissítésből, a Hearth and Home-ból.

valheim-hearth-and-home.jpg