• Véget ért a Konami és az UEFA együttműködése
  • Így a következő PES játékban már nem lesz Bajnokok Ligája
  • A Konami a továbbiakban is szeretne jó kapcsolatot ápolni az UEFA-val

Egy igazán hosszú, kereken tíz éves partneri megállapodás ért most véget, hiszen az UEFA bejelentette, hogy az idei Bajnokok Ligája döntő után már nem működik együtt a Konamival. Az illetékesek kitértek arra, hogy igen jó kapcsolatot ápoltak végig a japán kiadóval, akik a játékaikban nagy szerepet szántak a rendezvénysorozataiknak, valamint szervezték az UEFA Champions League esport versenyeket is.

Az első PES játék, melyben feltűntek az UEFA licenszei, a 2008-ban megjelent Pro Evolution Soccer 2009 volt, azóta pedig a Bajnokok Ligája elválaszthatatlan részét képezte az egymást követő címeknek. Hogy a Konami ezután merre akar továbblépni, az egy jó kérdés, az ügyben Jonas Lyngaard úgy nyilatkozott, hogy keresik az alternatív utakat az UEFA-val való együttműködésre, ugyanis továbbra is szeretnének jó viszonyt ápolni a szervezettel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!