A Koei Tecmo a mai napon bejelentette, hogy készül a Fatal Frame 2: Crimson Butterfly Remake, és a félelmetes, szellemfotózáson alapuló túlélőhorror játék PS5-re is fejlesztés alatt áll. A sorozat egyik legnépszerűbb és legijesztőbb részének felújított változatát a Team NINJA hozza tető alá, és a tervek szerint 2026 elején jelenik meg. A Crimson Butterfly eredetileg 2003-ban jelent meg PS2-re, úgyhogy most több mint két évtizeddel később kap remake-et, amely a sajtóközlemény szerint „teljes átalakítást” jelent. A nagy bejelentés mellé természetesen trailer is érkezett:
A leporolt horrorjáték PlayStation 5, Xbox Series, Switch 2 és PC (Steam) platformokra várható – de mit tartogat a remake? A Crimson Butterfly teljes átalakításon esett át, a látvány és a hangzás mellett a játék alapvető rendszereit és irányítását is javították, más szóval abszolút a mai kor igényeihez lesz szabva mind a grafika, mind az irányítás. A Fatal Frame az ázsiai j-horrorok hátborzongató hangulatát tálalta nagyszerű módon: rettegő főszereplőink egy fényképezőgép segítségével űzhették el a kísérteteket, miközben baljós helyszíneken portyáztak, természetesen az éjszaka kellős közepén. A játék kevésbé a gore, inkább a pszichológiai horror oldaláról közelítette meg a műfajt. A paranormális jelenségek ellen nem hat a BFG, sem az ezüst pisztolygolyó, ellenben a régi legendák úgy tartják, hogy a fotókkal csapdába ejthető a halottak itt ragadt lelke.
Borítókép forrása: Gematsu