• Rögtön a játék kellős közepébe ugorhatunk a PS5 egyik új funkciójának hála
  • Ez a Gamereactor WRC 9 előzeteséből derült ki

Ha rendkívül homályosan is, de korábban maga a Sony is beszélt arról, hogy egyetlen gombnyomással, közvetlenül a PS5 menüjéből is játékba ugorhatunk majd, most pedig elkezdett némileg tisztulni a kép, a Gamereactor ugyanis egy (azóta már eltávolított) WRC 9 előzetesben sikeresen elszólta magát.

veletlenul-kiszivargott-a-ps5-egyik-titkos-funkcioja.jpg

A Kylotonn ralis játéka ugyebár nemcsak a mostani, hanem a következő generációs konzolokra is meg fog jelenni, ennek kapcsán pedig szót ejtettek a PS5 Activities funkciójáról, amely jóval szorosabb kapcsolatot teremt az operációs rendszer, illetve a játékok között.

A WRC 9 esetében ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy közvetlenül a konzol menüjéből, egyetlen gombnyomással csatlakozhatunk bizonyos versenyekhez, vagyis nem kell elindítanunk magát a játékot. A bennfentesek szerint hamarosan bővebben is hallani fogunk erről a funkcióról.