• Geoff Keighley bemutatta a PS5 kontrollerét
  • Ráadásul az Astro’s Playroomnak a játékmenetét is láthattuk egy kicsit
  • Hétfőn további bejelentésekkel folytatódik a Summer Game Fest

Annak idején a kontroller volt a PS5 első darabkája, melyet a Sony hivatalosan is bemutatott, a mai napon pedig működés közben is megcsodálhattuk egy rövid ideig. Geoff Keighley ugyanis a Summer Game Fest keretein belül egy teljes élő bejelentkezést szentelt a DualSense bemutatásának, és alaposan ki is vesézte az egyes funkciókat.

dualsense-megnyugtato-hirek-a-ps5-kontrollere-kapcsan.jpg

Előkerült például az egyes ravaszok érzékenységének beállítása, mely lehetővé teszi, hogy valóban érezzük mondjuk egy íj hátrahúzását vagy egy fegyver újratöltését. A játékoknak lehetőségük van továbbá belenyúlni a kontroller hangszóróiba, így hangolva össze azt amit hallunk és érzünk. A PS4 DualShock kontrolleréhez képest a DualSense Keighley szerint kicsit nehezebb, ez azonban nem válik hátrányára, sőt, épp ellenkezőleg: a plusz súly miatt stabilabbnak és masszívabban összerakottnak érződik a DualSense.

Ráadásul Keighley nem csak beszélt a kontrollerről, hanem használat közben is megmutatta azt az Astro’s Playroomnak hála. Ez a játék előretelepítve érkezik majd a PS5-ttel, és nagyon jól be is mutatja a DualSense képességeit. Homok- vagy jégviharba kerülve például hallatszik a homok sercegése és a jégeső hangja is, később pedig karakterünket is a kontroller döntögetésével irányíthattuk.