• Új fejlesztőket keres a The Last of Us Part 2 mögött álló Naughty Dog
  • Természetesen egy PS5-ös játékhoz
  • Mely az eddigi alkotásaikhoz hasonlóan az egyjátékos kampányra fókuszál majd

Noha a The Last of Us Part 2 még csak pár hete jelent meg, nagyon úgy néz ki, hogy a játék mögött álló Naughty Dog máris az újabb projektjén gondolkodik. Bár maguk a fejlesztők egyelőre pihennek egy kicsit a program leszállítása után (legalábbis Neil Druckmann június végén még ezt nyilatkozta), a HR-esek már munkába lendültek, és nekiálltak felhajtani a szükséges embereket a stúdió következő játékához.

Erről a projektről egyelőre természetesen szinte semmit sem tudni, azonban a Naughty Dog oldalára frissen kikerült álláshirdetések alapján azért be lehet lőni, nagyjából mire számíthatunk majd, bár ezek a részletek annyira azért nem meglepőek. Egyrészt kiderült, hogy az új projekt PS5-re érkezik majd, másrészt pedig azt is elárulják az álláshirdetésekben, hogy a stúdió a sztorira és az egyjátékos kampányra fókuszál majd, mint szinte az összes eddigi alkotásukban.

Ti mit látnátok szívesen legközelebb a Naughty Dog csapatától?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!