• A PS5 kontrollere DualSense néven fut majd
  • Ami az érintést is szimulálja majd a haptikus visszajelzésnek hála
  • Az első képek alapján pedig a formaterve is igen markáns lett

Elkészült a Sony a PS5 kontrollerével a jelek szerint. A japánok készek szétküldeni a végleges verziót a fejlesztőknek is, és ha már úgy alakult a dolog, a nagyközönségnek is megmutatták, mégis mire érdemes számítanunk a PS5 megjelenésekor. A DualSense néven futó kontroller formaterve az első fotók alapján igencsak markánsnak tűnik (bár az előre kiszivárgott verziótól azért helyenként eltér), de természetesen a hardverbe is kerültek újítások.

dualsense-01.jpg

A legfontosabbnak talán a haptikus visszajelzés felbukkanása mondható, aminek hála a kontrollerrel az érintés is szimulálható lesz. Változott ezenkívül a kontroller kialakítása is egy kicsit, valamint az akkumulátor is átalakult, hogy a kontroller az új funkciókkal is olyan könnyű lehessen, amennyire csak elképzelhető, valamint kapni fogunk egy beépített mikrofont is, hogy akár headset nélkül is kommunikálhassunk a barátainkkal, csapattársainkkal. Megszűnt továbbá a Share gomb, ami átadta a helyét a beszédes nevű Create gombnak, erről azonban csak később beszél majd a Sony részletesebben.

Támogasd te is a PC Gurut!

dualsense-02.jpg