A Black Ops II-nek 15 nap alatt sikerült összegyűjtenie egymilliárd dollár bevételt, ezzel megelőzve a korábbi csúcstartót, a Modern Warfare 3-at, aminek 16 nap kellett ugyanehhez a teljesítményhez. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy a széria töretlenül szárnyal -- ám tüzetesebben átnézve a pénzügyi adatokat láthatjuk, hogy valójában csökkent a népszerűség.

A Gamasutra által nyilvánosságra hozott adatok szerint a november 13-án elstartolt Black Ops II Xbox 360-on 4,5 millió példányban fogyott, míg PlayStation 3-on 2,9 millió kelt el, ami összesen 7,4 millió. Ez szép nagy szám, de ugyanennyi idő alatt a Modern Warfare 3 8,8 milliót halmozott fel, ami 14 százalékkal jobb, ezenfelül pedig nehezebb pozícióból érte el az egymilliárd dolláros álomhatárt.

A Longbow Research elemzője kiemelte, hogy az MW 3-nak pont hálaadás előtt sikerült elérnie azt a bizonyos egymilliárdot, miközben a Black Ops II-nek csak a hosszú hétvége, illetve a Fekete Péntek és a Cyber Monday akciók után sikerült ugyanez. Hiba volt tehát kiadni egy sajtóközleményt a friss játék sikeréről, hiszen csak erős hátszélben tudott felülkerekedni az elődön.