Veterán jármű újszerű állapotban, eredetiségét megőrizve

Egy klasszikus, veterán jármű mindig felkelti az emberek figyelmét. Sőt, szinte rajongunk az olyan eseményekért, ahol ilyen autók vonulnak fel. Még akkor is, ha valaki nem is olyan nagy autóőrült igazából. Az idő vasfoga semmit sem kímél, de szakértelemmel és odaadással lehet ellene harcolni. Egy teljes körű átvizsgálás, javítás és restaurálás után a 21. század trendjeit is újraírhatjuk!

Többet jelent számodra a járgány, mint egy eszköz, amivel eljutsz A-ból B-be? De ráférne már egy kis javítás, korszerűsítés? A Widi Automotive veterán jármű felújítás szolgáltatásával úgy keltheted új életre az autót, hogy közben régi fényében csillog majd!

Hogyan történik a klasszikus járművek restaurálása?

Az autógyártás alapjai kissé mások voltak a régi időkben, mint napjainkban. Hiszen gondoljunk csak bele, ma már robotkarok és egyéb automatizációs folyamatok segítik a termelést. Régen ez nem így volt. Pontos, precíz munkával és teljes mértékben emberi kézzel készültek el a járművek.

21. századi fejjel gondolkodva meg kell érteni ezt az eszmerendszert. Egy veterán autó felújításakor ugyanis pontosan erre a precíz, alapos, mindenre kiterjedő szemléletmódra lesz szükség. Nézzünk egy példát erre vonatkozólag.

Egy izgalmas terepjáró felújításának története

Az 1998-as dízel, 91 kW teljesítményű Toyota Land Cruiser BJ71 igazi kuriózum. Az ízig-vérig terepjáró azonban az idők alatt sokat kapott és kopott. Éppen ezért az volt a cél, hogy a járgány újra a régi fényében tündököljön, és akár muzeális minősítésére is alkalmas állapotba kerüljön, de legyen még strapabíróbb, hogy a dunai hajós kirándulások alkalmával, vontatásokhoz is megfeleljen.

workshopwidiautomotivecom-2024-januar-linkmarketing-2.png

Először is szét kellett szerelni az egész járművet, feltárni a különböző hibákat. Majd jött az alvázon elvégzett homokfúvás. Ezt követően indulhatott csak el a lakatosmunka. A legapróbb hibák, a legkisebb rozsdásodás is megszüntetésre került. Jöhetett a lemezfedések felnyitása, kitakarítása, felületkezelése. Amikor a lakatosmunka véget ért, a teljes alváz horganyozása, alapozása és fényezése is megtörtént.

Gondolni kellett továbbá a futómű elemeire és alkatrészeire is. Amit lehetett, azt javítottak, amit nem, azt cseréltek. Ezeket is újraalapozták és festették a homokfúvást követően. A karosszéria teljes restaurálása is megtörtént, valamint a vezetékhálózat átvizsgálása, a hibalehetőségek feltárása. A gyári alkatrészeket kivéve ami bekerült, az például a sportkormány, a futómű szett, a lengéscsillapítók és az ARB differenciálzár.

Ne add fel, ha eljárt felette az idő!

Őrizzük meg a klasszikus autók hangulatát! A restaurálási folyamat végén a járgány újszerű állapotban, mégis eredeti minőségében kerül vissza a tulajdonoshoz. Alapos és precíz munkán fog átesni az autó, tiszteletben tartva a régi idők szép szokásait.

A Widi Automotive Workshop csapata veterán járművek restaurálását és szervizelését tűzte ki fő céljául. A teljes felújítási folyamatot elvégzik, de akár egy-egy alrendszer (motor és hajtáslánc) javítása is szolgáltatási körükbe tartozik.