Nem kérdéses, hogy az eredeti Half-Life a ma napig nagy népszerűséggel bír a nosztalgiázni szeretők körében, bár a Valve által a Source motorra épült átirat számos tekintetben csalódás volt, hiszen tudta mindenki, hogy többet is tud ez a motor, mint szebb víz- és árnyékeffektek. Így gondolta ezt pár lelkes srác is, akik 2004 novemberében elhatározták, hogy a Valve Hammer Editor és a Source motor segítségével megépítik a Half-Life korszerűsített változatát, sokkal szebb textúrákkal, kooperációs és multiplayer lehetőségekkel. Azonban a program fejlesztése nagyon lassan halad, hiszen egy kicsi, közel 50 fős csapatról beszélünk, de számításba kell vennünk, hogy ezek az emberek a szabadidejüket áldozzák a játékra, de az eddig látottak alapján sok fejlesztőcsapatot megszégyenítő munkát tettek le az asztalra. Az eltelt évek alatt a projektet számtalanszor választották az adott év legjobban várt modifikációjának, azonban a megjelenés folyton csúszott, de ma újra életjelet adott magáról a játék, s bár kicsit lekésve az eredeti Half-Life 10. évfordulóját, a fejlesztők elkészültek a játékuk második (!) videójával, amiben közel két percen át gyönyörködhetünk a munkájukban, és nem utolsósorban meglebegtetnek előttünk egy 2009-es megjelenési dátumot is.