• Visszatér a Horrorra akadva
  • A hírt a Paramount jelentette be a CinemaCon során
  • Neal H. Horitz lesz az új film producere
  • Azt viszont még nem tudni, visszatérnek-e a fontosabb szereplők

Bizonyára emlékeztek még a 2000-ben indult Horrorra akadva (Scary Movie) szériára, melynek minden egyes felvonása az épp aktuális horrorfilmeket parodizálta ki – több-kevesebb sikerrel. A legelső fejezet, vagyis a bődületesen hosszú magyar címmel megáldott Horrorra akadva, avagy tudom kit ettél tavaly nyárson ugyebár a még ma is köztudatban lévő Sikolyból, valamint a Tudom, mit tettél tavaly nyáronból csinált viccet, később pedig olyan franchise-ok is sorra kerültek, mint például Az ördögűző, A kör (ugye mindenkinek megvan még az a jelenet Pamela Andersonnal?), vagy épp a jövőre már a 11. (számozott) felvonással érkező Fűrész, az érdeklődés azonban elég meredeken kezdett el csökkenni a franchise iránt. Olyannyira, hogy a 2013-as ötödik felvonás (ami egyébként bődületesen rosszul sikeredett, mindössze 11 ponton áll a Metacritic oldalán) már csak 78 millió dollárt hozott a stúdió konyhájára, így aztán jegelve is lett a széria.

horrorraakadvaparamount.jpg

A kép forrása: CBR

Egészen mostanáig, a Paramount ugyanis a számos érdekességet tartogató CinemaCon során árulta el, hogy a Horrorra akadva felébredt végre (?) a hosszúra nyúlt téli álmából, méghozzá annak a Neal H. Horitz-nak a produceri felügyelete alatt, aki olyan franchise-okon dolgozott korábban (szintén producerként), mint a Halálos iramban, a The Boys és a Sonic, a sündisznó. Üröm az örömben, hogy magán a bejelentésen túlmenően sajnos semmi érdemi információt nem kaptunk a készülő produkcióval kapcsolatban, így azt sem tudni, visszatér-e például Anna Faris és Regina Hall – nélkülük azért nem lenne az igazi a felélesztés. Új horrorfilmek mindenesetre szép számmal születtek az elmúlt több mint egy évtizedben, szóval bőven van miből válogatniuk az alkotóknak, csak jó lenne, ha ezúttal legalább minimálisan törekednének a minőségre – a legutóbbi felvonás szintjét mondjuk nem lesz nehéz megugraniuk.