• Courteney Cox is visszatérhet a Sikoly 7-ben
  • A színésznő már tárgyalásokat folytat Gale Weathers szerepe kapcsán
  • Nemrég Neve Campbell is a fedélzetre lépett
  • A rendezői székbe pedig Kevin Williamson ülhetett

Könnyedén azt gondolhatnánk, hogy a Sikoly 7 lényegében el van átkozva, hiszen az átlagosnál sokkal több akadály gördült eddig a produkció útjába. Első körben ugyebár a Sam Carpenert alakító Melissa Barrerát rúgta ki a Spyglass Media Group gyűlöletbeszédre hivatkozva, nem sokkal később pedig az új fejezetek másik főszereplőjéről, Jenna Ortegáról derült ki, hogy nem tér vissza a produkcióhoz, mivel épp a Wednesday második évadát fogja forgatni. Időközben ráadásul az eredetileg kinézett rendező, a Matt Bettinelli-Olpin-Tyler Gillett párost váltó Christopher Landon (Boldog halálnapot!FreakySzellem van a házunkban) is búcsút intett a projektnek, így aztán erősen kérdésessé vált, hogy mi lesz az 1996-ban indult slasher új részével. Időközben szerencsére elkezdett helyreállni a világ rendje, mivel sikerült visszacsábítani a franchise legfontosabb színésznőjét, a Sidney Prescottot megformáló Neve Campbellt, a rendezői székbe pedig az első, második és negyedik film írója, valamint a legutóbbi két fejezet executive producere, Kevin Williamson ülhetett, szóval szépen tisztulnak azok a sötét fellegek.

courteneycoxgaleweatherssikoly7.jpg

A kép forrása: Slash Film

Ráadásul nem Campbell lehet az egyetlen veterán a fedélzeten, a Variety számolt ugyanis be arról, hogy az átlagosnál sokkalta kíváncsibb riportert, Gale Weatherst alakító Courteney Cox is visszatérhet a Sikoly 7-ben, holott legutóbb elég csúnyán elbántak a karakterrel. A portál megjegyzi, hogy egyelőre még csak tárgyalásokat folytatnak a szerep kapcsán, így senki ne vegye biztosra, hogy a Jóbarátok sztárja ismét mikrofont ragad, ám ha összejön a dolog, akkor Courteney Cox lesz az egyetlen olyan főszereplő, aki a széria összes részében feltűnik.