Visszatér a Borderlands egyik legijesztőbb karaktere az új DLC-ben

Új történet, régi ismerős: ezt hozza a Borderlands 4 Story Pack 1.

A Borderlands 4 életútja eddig sem volt zökkenőmentes. A 2025 szeptemberi megjelenését követően bőven kijutott a jóból is meg a rosszból a Gearboxnak, sok játékosnak nagyon nem tetszik az új irány, és az eddigi frissítések sem igazán győzték meg a közösséget. A karácsonyi időszakban kiadott Bounty Pack viszont nem sikerült rosszul, a stúdió is megpróbálta érzékeltetni, hogy nem fogják elengedni a játék kezét, sőt, 2026-ra komoly terveik vannak. Azóta már bemutatták az új roadmapot, és kiderült, hogy jó néhány DLC-vel is készülnek az előttünk álló időszakban. Ráadásul még a sztori is sötétebb fordulatot vesz.

Leleplezték a Borderlands 4 első nagy Story Packjének előzetesét, amely a Mad Ellie and the Vault of the Damned címet kapta. A teaser rövid, de annál beszédesebb, a videóban megjelenő havas táj, a nyomasztó helyszínek, a véráztatta folyosók csak a kezdet, alighanem a legtöbben inkább a narrátor hangjára kapják fel a fejüket, hiszen a BL3 veteránjai azonnal fel fogják ismerni. Mindenesetre elárulhatjuk, hogy Mancubus Bloodtooth valóban visszatér, és ez már önmagában elég ahhoz, hogy a rajongók ismét elkezdjenek kombinálni. Ha minden igaz, márciusban kiderül, mennyire mer mélyre menni a Borderlands a nyúl üregében.

Borítókép: Steam