• Az előrendelők vehetnek részt a Warhammer: Chaosbane bétateszjein
  • Megjelenés június 4-én

A kooperatív mókára kihegyezett, de egyedül is teljesen élvezhető Warhammer: Chaosbane először tavaly szeptemberben adott életjelet magáról, és a fejlesztés azóta sem állt meg. Olyannyira nem, hogy immáron megjelenési dátummal is szolgálni tudunk a Diabloba oltott Warhammer Fantasy mellé, a tervek szerint június 4-én jelenik meg a játék mindhárom főbbb platformon.

warhammer-chaosbane-khornate-demon.jpg

De előtte még két bétateszt is jön, az első mindjárt márciusban, melyet egy áprilisi próbakör követ majd, bár a jelek szerint ez az előrendelők kiváltsága lesz. Ahogyan a mellé járó extra tapasztalati pont, és négy egyedi tökfödő a négy karakterosztálynak, valamint a rajt előtt négy nappal történő hozzáférés is.