• A We Happy Few nem kapott korhatárbesorolást Ausztráliában
  • Besorolás nélkül pedig meg sem jelenhet a kontinensen

A We Happy Few megjelenése késik, éppen ezért tették elérhetetlenné a korai hozzáférésű verziót Steamen, és most úgy tűnik, hogy Ausztráliában majd visszatérése után sem lehet megvásárolni – feltéve persze, hogy a jelen helyzet áll majd fönn továbbra is. A helyileg illetékes korhatárbesorolási bizottság ugyanis egész egyszerűen nem volt hajlandó semmilyen kategóriába besorolni a játékot, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ott nem lehet majd árusítani.

Ez annak tudatában különösképpen érdekes, hogy már évek óta létezik 18+ kategória a kenguruk hazájában, de úgy látszik ez sem elég. Ezzel az erővel az ausztrál hatóság egész egyszerűen emberi fogyasztásra alkalmatlannak, semmilyen korosztálynak nem javasoltnak is nevezhetné.

A kutya izé, a dingó valószínűleg ott van elásva, hogy a játékban muszáj drogot fogyasztani ahhoz, hogy „rendes” polgárnak tűnjünk, ezt pedig értelmezhették úgy is, hogy bátorít a droghasználatra. Hasonlóképpen járt annak idején a Hotline Miami 2 is, akkor a Dennaton a játék kalózverziójának beszerzésére buzdított.

we-happy-few-preview.jpg