Azt már tudjuk, hogy a Witcher-sorozat pilot epizódjának forgatókönyve elkészült, ahogy azt is, hogy a Netflixre szánt sorozat inkább a könyvekhez lesz hű, nem a videojátékokhoz. És most újabb információval lettük gazdagabb, egy névsorral, amin azok a szereplők nevei szerepelnek, akik már biztos feltűnnek Ríviai Geralt mellett. A karaktereket neveit és a hozzájuk kapcsolt rövid leírást Lauren Schmidt Hissrich írónő osztotta meg Twitteren.

Tehát, biztos találkozhatunk Geralt szívszerelmével, Yenneferrel és fogadott lányával, Cirivel. A játékokból ismerős lesz még a Geraltért szintén epekedő Triss Merigold, Ciri apja és Nilfgard ura, Emhyr var Emeris, valamint a Blood and Wine című Witcher 3 kiegészítőben fontos szerepet vállalt vámpír, Regis. És persze nem maradhat ki Geralt legjobb barátja, Dandelion (vagy magyarul Kökörcsin, illetve eredeti lengyel nevén Jaskier) és hű lova(i), Keszeg (Roach) sem.

A játékokban csak említés szintjén, illetve a gwent kártyalapjain jelent meg Milva (anyakönyvi nevén Maria Barring), de a sorozatban azok is megismerhetik, akik nem olvasták a könyveket. Ez lesz a helyzet a Vilgefortz nevű varázslóval is, akivel a könyvekben elég sok gond volt, illetve benne lesz a sorozatban a nilfgardi hírszerzés egyik nagyágyúja, Cahir (aki amúgy szintén ismerős lehet a gwent lapokról) és a fejvadász Leo Bonhart.