• Egymillió példányban fogyott a Wolcen: Lords of Mayhem
  • Mindezt kerek három héttel a megjelenés után jelenthették be a fejlesztők
  • Akik egyben azt is elárulták, hogy az első hónapokban a bugok kigyomlálására fókuszálnak
  • Új tartalmak pedig körülbelül négy hónap múlva jönnek

A Wolcen: Lords of Mayhem az idei év egyik nagy sztárja eddig a steamen. A Diablóra hajazó akció-szerepjáték iránt akkora volt a kereslet, hogy azt a szerverek sem bírták el az első napokban, és a jelek szerint a program népszerűsége azóta sem csökkent, nemrég ugyanis a fejlesztők elárulták, hogy már egymillió példányban kelt el.

A Wolcen: Lords of Mayhem mögött álló WOLCEN Studio egyben kapva kapott az alkalmon, és a további terveikbe is beavatták egy kicsit a játékosokat. Elmondásuk alapján az első négy hónapban a bugok megszüntetésére és a játék finomhangolására fognak fókuszálni, utána pedig a friss tartalmakra helyezik majd a hangsúlyt, tervezik például a sztori kibővítését egy negyedik fejezettel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!