- Augusztus 27-én érkezik a World of Warcraft Classic
- A zárt béta holnap indul
- A Classic kiadás az 1.12-es patch idejébe repít vissza minket
Bár azt már eddig is lehetett tudni, hogy a World of Warcraft Classic kiadása valamikor idén nyáron érkezik majd, a Blizzard a pontos megjelenési dátumot nem kötötte az orrunkra, legalábbis egészen eddig. Most ugyanis megtörtént a bejelentés, ez alapján pedig idén augusztus 27-én rajtol a WoW Classic.
Ha pedig valaki úgy érzi, már nem bírja kivárni a debütálásig hátralévő pár hónapot, neki jó hír lehet, hogy holnap kezdődik a zárt béta, melyre a hivatalos oldalon található információkat követve lehet jelentkezni. Maga a World of Warcraft Classic minden sima WoW előfizetéssel elérhető lesz majd, a fejlesztők ígérete szerint pedig a megjelenés után is érkezni fognak a tartalmak, például Blackwing Lair vagy Naxxramas.
Ti várjátok már a WoW Classic megjelenését?
