• Traileren a World War Z
  • Megjelenés valamikor idén várható

Úgy látszik zombikból tényleg sosem lehet elég – a World War Z regény alapján készült film mellett a készülő játékról először 2012-ben hallottunk, utoljára pedig a tavalyi The Game Awards során láthattunk belőle egy kis kedvcsinálót. Most a játékmenetbe is belepillanthatunk, melynek alapján nagyjából sejthetjük, mire is számíthatunk – gondolom nem volt nehéz kitalálni: nyilván zombik tömegére és mészárlásra.

world-war-z-game.jpg

A négy fős, kooperatív kampány során New Yorktól Jeruzsálemig vezet minket a történet, melynek során túlélők történeteit ismerhetjük meg. A hordák megfékezésében nem csak a rendelkezésre álló fegyverarzenál, hanem akadályok, csapdák, sőt maga a környezet is fontos szerepet játszanak majd. A megjelenésről egyelőre még nincs hír, de a tervek szerint még idén számíthatunk egy újabb zombi-henteldére.