A Brad Pitt nevével fémjelzett Z világháború megjárta a maga poklát, a forgatókönyvet számtalan alkalommal írták újra, Pitt pedig még kis hazánkban is forgatott, ám ezek a jelenetek végül nem kerültek be a végleges változatba, és így egy egészen más befejezéssel zárult a sztori. Jobban mondva nem is zárult le teljesen, a kaput egyértelműen nyitva hagyták a készítők, és így okkal várhattuk az egyébként különleges hangulatú zombiapokalipszis folytatását. Bár ezt azóta sem kaptuk meg, a második rész híre pedig évek óta ott lebeg a levegőben, most a Predator: Halálbolygó rendezőjének neve is felröppent egy esetleges projekt kapcsán.
Kiderült, hogy Dan Trachtenberg hivatalosan is új fejezetet nyit a karrierjében, leigazolt ugyanis a Paramunt Pictures stúdióhoz három évre, ami azt jelenti, hogy az új Predator-film mellett a kultikus 10 Cloverfield Lane-t , a Prédát és a Predator: Gyilkosok gyilkosát is készítő rendező nagyszabású mozifilmeket fog majd fejleszteni a jövőben. Az ismert filmes újságíró, Jeff Sneider által jegyzett InSneider pedig ennek kapcsán jutott arra, hogy Trachtenberg lehetne az, aki feltámasztja a jobb sorsra érdemes zombis horrort. Korábban egyébként David Fincher is szeretett volna összehozni egy folytatást, ám ez végül nem valósult meg, az új pletyka pedig egyelőre csak egy spekuláció, azonban Trachtenberg eddigi portfóliójába tagadhatatlanul jól passzolna a Z világháború, legyen szó folytatásról vagy éppen rebootról. Kérdés, hogy Brad Pitt visszatérne-e benne.
Feltétlenül tegyük hozzá azt is, hogy Trachtenberg átigazolása a Paramounthoz nemcsak a Z világháború 2 kérdését vetheti fel, hanem azt is, hogy a rendező a továbbiakban tervez-e új Predator-filmeket, amelyek korábban a Disney-hez tartozó 20th Century Studios berkein belül készültek.
És ha már Trachtenberg, kiderült az is, hogy egészen konkrétan mikor érkezik a Disney+ kínálatába a legújabb és igencsak megosztó Predator-film.
Borítókép: Paramount