Elég meglepő volt, hogy nemrég bejelentésre került a Little Nightmares 3, de én személy szerint kitörő lelkesedéssel fogadtam. Régi olvasók emlékezhetnek még rá, hogy a Little Nightmares 2-ről is én írtam a Guru hasábjain az előzetest, valamint később a teljes tesztet is. A játék nagyszerű volt, de tényleg, remekül használta ki a gyerekkori félelmeket és húzott rájuk egy groteszk, már-már testhorrorba merülő atmoszférát (emlékezzünk csak a befejezésre!). De ugyanúgy imádom a 2017-es első részt és annak mindhárom DLC-jét, vagy a mobilos spinoffot – a Little Nightmares világa roppant mód be tudott szippantani és a mai napig őrzöm az első rész press-kitjét, amelyet még Böjti szerzett nekem egy korábbi Gamescom-ról. A Cenega Hungary és a Bandai Namco jóvoltából nemrég lehetőséget kaptunk rá, hogy exkluzív betekintést nyerjünk a Little Nightmares 3 szürreális világába, és most elmesélem, mi mindent láttunk!

ln3screen4kb.jpg

Ismét két főszereplőt kapunk Low és Alone személyében, azonban sokkal fontosabb, hogy immár támogatva van az online kooperatív-mód, így egy barátunkkal közösen is végigjátszhatjuk a kalandot. Ettől függetlenül persze egyedül is próbálkozhatunk és ilyenkor az AI veszi át a társunk helyét. A pre-alfa verzióból nézhettünk meg közel fél órát, amiből kiderült, hogy egy Spiral nevű központi helyen fogunk csapdába esni, és tükrökön keresztül vándorolhatunk különféle térségekbe. Ezek olyanok, mintha zsebdimenziók lennének, de a sztoriról egyelőre még nem tudunk sokat. Az ugye ismeretes, hogy az első részből a The Lady gyűlölte a tükröket, szóval talán ahhoz lesz majd valami köze az ittenieknek, bár ez egyelőre csak találgatás. A bemutatott helyszín a sivatagos szellemváros, Necropolis volt. Azt nem tudni, hogy mi történt a lakóival, de amint egyre beljebb halad a két kis szereplőnk, úgy derül fény a sötét titkokra. Viszonylag korán felébred az első főellenfél, a Monster Baby, aki egy hatalmas csecsemő. Őt persze el kell kerülni, amihez össze kell dolgoznunk. Alone-nak van egy csavarkulcsa, amivel képes széttörni falakat és beindítani berendezéseket, Low-nak pedig egy íja, amivel kilőhet mondjuk köteleket és hasonlókat. A két szereplő két kulcsfontosságú tárgya a harcokban is kiemelt szerepet kap – ó, igen… lesznek harcok is!

ln3screen4kg.jpg

A bemutatóban különös szkarabeusz-bogarak támadtak a karakterekre. Low le tudta lőni őket, de Alone-nak agyon kellett csapnia mindet, különben magukhoz tértek és újra támadásba lendültek. Emellett a környezeti akadályok is úgy vannak kialakítva, hogy a két szereplőnek össze kell fognia a siker érdekében. Például egy hatalmas ládát csak ketten tudnak odébb tolni, ahogy sokszor elő fog fordulni az is, hogy az útjaik szétválnak és külön-külön kell megoldást találniuk a továbbjutásra. Találhatunk felszedhető és használható tárgyakat is: a Necropolisnál ez az esernyő volt, amivel a magasba lehet emelkedni és nagyobb távokat megtenni.

ln3screen4kh.jpg

A Little Nightmares 3 történetét illetően egyelőre sok a kérdőjel bennem, de a képi világot elnézve az új csapat, a The Dark Pictures Anthology játékokról és az Until Dawn-ról ismert Supermassive Games tökéletes helyt fog állni ebben a groteszk világban. A játék ugyanúgy egyszerre dolgozik hatalmas külső-, és klausztrofób belső-terekkel, a borzalmakat pedig jótékonyan eltakarja, vagy legalábbis nem tolja az ember arcába. Tudjátok, mint mikor az első részben a kabinban felakasztott hulla arcát már pont nem lehetett látni. Hasonlót itt is kapunk, például a Necropolisban egy széken nekünk háttal ülő, már oszlásnak indult holttestet dob be a játék, de hogy pontosan mi történt vele, az nem derül ki. A Little Nightmares 3 tehát kellően hátborzongató lesz és mi pont ezt várjuk tőle! 2024-ben jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X|S-re és Switch-re.

Köszönjük a Cenega Hungary-nek a lehetőséget!