Miként lehet valami egyszerre hihetetlenül bájos és igazán félelmetes? Erre 2017-ben a Little Nightmares adta meg a tökéletes választ, mely nagyban emlékeztetett Tim Burton vagy épp a Laika Studios animációs filmjeire, és persze az olyan klasszikus platformerekre, mint a Limbo vagy az Inside. Ám ezek mellett, ha csontig csupaszítjuk le az egészet, akkor egyértelművé válik, hogy a Little Nightmares bizony alapjaiban egy túlélőhorror volt. A groteszk ellenfelek ellen nem kaptunk fegyvert (leszámítva a végjátékot), bujkálni és menekülni kellett a törékeny karakterrel. A sárga esőkabátos kislánynak (Six) rengeteg rémisztő kalandon kellett átjutnia, hogy aztán elégtételt vegyen sérelmeiért. Annak idején nagyon foglalkoztatott, hogy mi is lehet a Little Nightmares története mögött. Vajon az utolsó szakaszban megismert The Lady maga lenne Six anyja, aki beleőrült az öregedésbe (ez megmagyarázná, miért tört össze minden tükröt az otthonában), de az is kérdéses, hogy ha mi voltunk Hatos, akkor mi történt az előttünk lévő öt gyermekkel?

A The Secrets of the Maw DLC-trilógia csak nagyon kis mértékben egészítette ki ezeket a teóriákat. Six helyett itt már egy The Runaway Kid nevezetű torzonborz kisfiút alakíthattunk, akivel szintén végig kellett jutnunk a központi helyszínként jelenlévő The Maw (a bendő/gyomor) nyomasztó helyszínein. Visszatértek korábbi karakterek (pl. a nyakigláb The Janitor), az utolsó fejezet pedig egy hatalmas nagy tisztelgés volt a klasszikus Resident Evil előtt – még a klasszikus ’Jill Sandwich” párbeszédre is jutott egy easter egg. A lezárás kellően sötétre sikeredett, így nagyon vártam, hogy mit tartogat majd a folytatás, mely ismét egy teljesen új szereplőt emel be ebbe a groteszk, ám mégis meseszerű univerzumba.

Holdárnyékban

A Cenega Hungary jóvoltából elsők között kóstolhattunk bele a Little Nightmares 2 világába, méghozzá két teljes pályán keresztül. Mivel épp nemrég nosztalgiáztam az első résszel, nagy örömömre szolgált, hogy az irányítás ezúttal is a jól megszokott gombkiosztást kapta, így kvázi rögtön vissza tudtam rázódni a játékmenetbe. Főhősünk ezúttal Mono, akire tetszés szerint tehetünk különféle kioldható fejfedőket. A The Maw pedig már a múlté. A szörnyű rémálmokat felvonultató világ kinyílt, és azonnal ránk szabadítja minden borzalmát. Rögtön egy sötét, ködbe burkolózó erdőben kezdünk (kis Limbo-utánérzés), majd hamar eljuthatunk egy vadász (The Hunter) otthonába, ahol végre segítőtársba botlunk. Együtt kell dolgoznunk a továbbjutás érdekében, amihez természetesen az elmeroggyant vadásznak is lesz egy-két keresetlen szava. A második helyszín egy elhagyatottnak tűnő komplett városka (Pale City), melyben elsőként egy hátborzongató iskolába juthatunk el. A Little Nightmares korábban is erős volt a bizarr, rendkívül rusnya ellenfelek felvonultatásában (a két túlsúlyos szakácstól azóta is rémálmaim vannak), de az itt megjelenő tanárnővel (The Teacher) a fejlesztők új szintre emelték a rettegés fogalmát.

A játékmenet szerencsére nem sokat változott, de ahol igen, az csak előnyére szolgál. A különféle zárakhoz tartozó kulcsokat már nem kell folyamatosan magunkkal cipelnünk az egér bal gombját nyomva tartva, Mono inkább egy elegáns mozdulattal elteszi ezeket, és csak az adott lakatnál kapja elő újra – ez sokkal kényelmesebb megoldás, mint korábban. A két karakterre épülő feladványok is jópofák, de örömmel fogadtam, hogy az agyunkat jobban megdolgoztató rejtvények sokkal nagyobb szerepet kaptak. Ezeket már a The Residence DLC-ben is előtérbe helyezték, és szerencsére ezúttal sem kell hanyagolni őket. A kedvencem egy sakk-puzzle, ahol a bábukra a megfelelő fejeket kell aggatni, de elszórtan akad még néhány hasonló, melyek szolgáltak némi nyugalommal a folyamatos paráztatás mellett. Mert bizony a játék ismét roppant félelmetesre sikeredett. Nem csupán jumpscare-jelenetekkel borzolja idegeinket, de a környezet is annyira stílusosra sikeredett, hogy bizonyos helyektől tényleg a hideg futkoshat a hátunkon.

A sötétség lakója

Egy másik fontos újítás, hogy ezúttal néha „fegyverrel” védhetjük meg magunkat. Ne tessék arra gondolni, hogy Mono majd AK47-et ragadva szórja az ólmot, de bizonyos esetekben felhasználhatunk eszközöket, amikkel aztán a Space lenyomásával jól odasózhatunk az életünkre törő rémségeknek. Bizony, előfordulnak úgymond „szokványos” ellenfelek is, de ezek kb. a DLC-trilógia árnyékembereivel vannak egy szinten, azaz könnyedén le lehet győzni őket, ha odafigyel az ember. Természetesen a főbb bossok ellen ismét csak a bujkálás és a futás segít, bár ha utóbbit kell alkalmaznunk, akkor már régen rossz a helyzet. A legfeszültebb pillanatokat továbbra is azok a részek szolgáltatják, mikor ezen förmedvények elől kell osonnunk biztonságos(abb) helyre. Konkrétan a víz levert egyes pillanatokban.

A látványvilág még szebb lett, a fény-árnyék hatásokat külön ki szeretném emelni, hiszen nemcsak gyönyörűek, de hangulatkeltő elemként is szolgálnak. A zene simán hozza az előző rész szintjét, a hangok viszont érzésem szerint még brutálisabbak lettek. A már említett tanárnő fülsiketítő sikolyától például minden egyes alkalommal a frász jött rám. A nyugisabb, felfedezős és feladványmegoldós szakaszokat visszatérő módon újfent meg-megszakítja némi adrenalindús menekülés, és bizony a nehézség sem változott: már most fel lehet készülni, hogy néhány nem várt csapda vagy elszámított ugrás miatt ismét nagyon sokszor fogunk elhalálozni. A történetről két pálya alapján még nem tudok sokat mondani, mindenesetre egész érdekes sztori van kialakulóban, mely még több bepillantást enged a Little Nightmares izgalmas világába. Az már most látszik, hogy valamiért a tévéknek fontos szerepük lesz Mono életében, de hogy mire fut majd ki az egész, azt csak februárban tudhatjuk meg.

Az a helyzet, hogy a Little Nightmares 2 eddig tökéletesen hozza a papírformát, és ha ezt a kreatív, remek ötletekkel teli játékmenetet a több pályára is sikerül ráhúzni, akkor sanszos, hogy nálam már most megvan 2021 egyik legnagyobb befutója. Az első részt is imádtam, de itt a látottak alapján lazán rádobtak még néhány lapáttal az ott tapasztalt – és már akkor is szörnyen erős – hangulatra. Horror ez a javából, méghozzá az az alattomos fajta, amely képes beférkőzni az agyadba, és kedélyesen szabadít rád rémálmokat éjszaka. A többszereplős játékmenet ötletes, és jól kiegészíti a korábbi koncepciót, mikor is a kis cuki gnómokra hagyatkozva kellett megtalálnunk a továbbjutás kulcsát (tényleg, remélem ők is visszatérnek). Hogy mennyit változik a játék egy hónap alatt, azt majd a februári tesztünkből megtudhatjátok, de azt már most elárulhatom, hogy a rajongók biztosan nem fognak csalódni.