Egyetlen feltétellel kerülhet csak mozikba A Dűne messiása
A Frank Herbert klasszikus regényét megfilmesítő Denis Villeneuve ugyan nagyon szeretné vászonra vinni a második kötetet, ám ez csak egy esetben valósulhat meg.
A Frank Herbert klasszikus regényét megfilmesítő Denis Villeneuve ugyan nagyon szeretné vászonra vinni a második kötetet, ám ez csak egy esetben valósulhat meg.
Az augusztusban érkező sci-fi rendezője elárulta, hogy a franchise második felvonását jegyző James Cameron is imádta a filmet.
A The Hollywood Reporter szerint Kate Herron ül majd az EA sikercímén alapuló adaptáció rendezői székébe, emellett pedig Margot Robbie produkciós cége is a fedélzetre lépett.
A Micimackó: Vér és méz készítői felfedték az idővonalat, ami alapján a klasszikus mesék kifordított verzióit várhatjuk.
Eredetileg nem a mozikba, hanem streamingre szánták a Romulust – csak úgy, mint az új Predator-filmet.
A Disney+ kínálatába érkezik a 4 Oscar-díjjal jutalmazott Szegény párák – mutatjuk, pontosan mikor számíthattok rá!
Mike Flanagan közelgő filmjét az egekbe magasztalta az egyik színésznője – és mi hiszünk neki!
Végre befutott az első trailer a várva-várt Alien-filmhez és ez bizony véres lesz… nagyon-nagyon véres.
Megkapta második előzetesét Ryan Gosling új filmje és ez bizony továbbra is piszok jól néz ki!
Hivatalos képek érkeztek a filmből, amiken több szereplő is feltűnik – mintha Beetlejuice nem is öregedett volna!
David Chase és Terence Winter újra összeálltak, csakhogy most gengszterek helyett kísértetek lesznek a középpontban.
Áprilisban hozzánk is befut az idei év egyik legvéresebb horrorja, amiben új meseszereplők groteszk alakjai is megjelennek.
A legközelebb az Országúti diszkó újragondolásában feltűnő színész elárulta, hogy megtiszteltetésnek venné, ha ő lehetne Batman a DCU világában.
Befutott a legújabb (szám szerint második) előzetes az idén érkező filmhez és ezt az opuszt bizony moziban kell látni!
Ha igazak a keringő pletykák, akkor egy 33 éves színész öltheti magára legközelebb a 007-es szmokingját.
A kétszeres Oscar-díjas zeneszerző határozottan kijelentette, hogy esze ágában sincs visszavonulni, hiszen élvezi az alkotói munkát.
A színész egy interjúban beszélt arról, hogy mennyire komolyan veszi a szerepre való felkészülést, és úgy véli (persze csak viccből), az Akadémia is értékelni fogja az erőfeszítéseit.
Az 1994-es klasszikust levezénylő Alex Proyas úgy véli, hogy az alkotás sokkal több, mint egy film, éppen ezért megérti azokat a rajongókat, akik inkább nem kérnek a remake-ből.
A Fűrész egyik alkotója, Leigh Whannell áll a projekt mögött, a készülő horrorfilm pedig az idei halloweeni időszakot célozza.
Kora visszatér és egy, az előzőnél háromszor annyira látványos sci-fi darálásban lövi, veri és vágja szét a MINDENT is.
A Micimackó: Vér és méz alkotói – stílszerűen – vérszemet kaptak és máris olyan crossovert hoznak, amitől az agyunkat is eldobjuk!
A Bimba professzort alakító Miriam Margolyes ismét megszólalt az ügyben, véleménye pedig mit sem változott a legutóbbi nyilatkozata óta.
Denis Villeneuve adaptációja még a vártnál is jobban teljesít a kasszáknál, ha így folytatja, 2024 egyik legsikeresebb alkotása válhat belőle.
Dev Patel rendezői debütálását már most körberajongják a kritikusok, ami nem is csoda: közel tökéletes akciófilm született.