Szinte hihetetlen, de új tartalmak érkeznek a Red Dead Online-ba
A Rockstar Games már jó ideje magára hagyta a vadnyugati mókát, ám most mégis érdemes lehet visszatérnie azoknak, akik szerették a virtuális pisztolypárbajokat.
A Rockstar Games már jó ideje magára hagyta a vadnyugati mókát, ám most mégis érdemes lehet visszatérnie azoknak, akik szerették a virtuális pisztolypárbajokat.
Olyan mérföldkövet ért el nemrég a Gunfire Games pár nappal ezelőtt megjelent kooperatív játéka, amelyre még a Gearbox Publishing sem számított.
A Microsoft felfedte, hogy milyen új játékokkal bővül augusztusban a szolgáltatás felhozatala, ám sajnos ezúttal is lesznek távozók.
Bár a játék az 1900-as évek elején játszódik, a Rockstar bizonyos helyszínek esetében még messzebb ment vissza az időben.
Mindenki legnagyobb meglepetésére a Behaviour Interactive kiadott egy friss előzetest, amely alapján érkezik a Xeno a horrorjátékba.
Harcos amazonok és a magyar HBO első reality sorozata is beköszön a Max augusztusi kínálatában.
A játék kreatív rendezője után most a Ubisoft vezető producere is megerősítette, hogy Basim előzménytörténete a játékidőt tekintve is az első részekre fog hajazni.
Újabb vérgőzös előzetes érkezett a NetherRealm Studios ősszel érkező játékához, amely egy jól ismert karakterről is lerántja a leplet.
A The Exorcist Legacy: 50 Years of Fear épp jókor jelent meg, hiszen idén 50 éves minden idők egyik legfélelmetesebb horrorja.
A játékiparban felettébb otthonosan mozgó Tom Henderson úgy tudja, hogy már javában formálódik a Ubisoft nagy múltú szériájának következő felvonása.
Yorgos Lanthimos rendkívül szürreális filmje októberben került volna a hazai mozikba, azonban a premiert eltolták.
A Netflix bemutatta a Depp v Heard, a közelgő doku-sorozatuk legelső előzetesét és megvan a premierdátum is.
A NetherRealm Studios felfedte, hogy mikor indul a nyílt béta azok számára, akik bizalmat szavaztak a stúdiónak.
Most már szinte biztosra vehető, hogy valamilyen formában vissza fog térni John Marston epikus bosszúhadjárata, ám hivatalos bejelentést még mindig nem tettek az alkotók.
Elstartolt a Techland játékának legújabb eseménye, melynek keretében akár magát Lucille-t is megszerezhetjük.
Az írók és színészek sztrájkja jelenleg is tart, de vajon milyen hatással lehet ez a 2019-es év sikerjátékának adaptációjára?
Elsőfilmesek Ausztráliából, akik nemcsak egy elfajult szeánsz eseményeit tartják kézben, de első egész estét horrorfilmjüket is, ahol kéz alatt indul a rémálom.
Animációs kisfilmek keretében láthatjuk viszont a szeptemberben érkező sci-fi gigantikus településeit, ráadásul még némi történetet is kaptunk a látvány mellé.
Fröcsög a vér, szakadnak a végtagok és halálsikolyok zengik be az étert a The Walking Dead készítőjének rajzfilmsorozatában, amely ismét a szuperhősök felett tör pálcát.
A 2019-es játékból még a mai napig kerülnek elő érdekes részletek, a legutóbbi például néhány napja látott napvilágot.
Végre bemutatták a várva várt spinoff első előzetesét Andrew Lincoln és Danai Gurira főszereplésével.
A vérfagyasztó kalandjairól elhíresült stúdió kreatív igazgatója azt nyilatkozta, hogy a jövőben erősen visszavesznek majd a horror-elemekből, és inkább az érzelmekre helyezik a hangsúlyt.
Napvilágot látott néhány fotó az elvileg idén érkező masináról, amelyeken az látszik, hogy az Android adja majd a konzol lelkét.
A 2017-es Vendetta és a 2021-es Végtelen sötétség után végre ismét animációs formában kel életre a Resident Evil világa, méghozzá az eddigi legjobb, leglátványosabb módon.