A kukában végezte a Frostpunk alkotóinak új játéka
A 11 Bit Studios bejelentette, hogy törölte a Project 8 kódnéven futó alkotását, az azon dolgozó fejlesztők egy részét pedig szélnek ereszti.
A 11 Bit Studios bejelentette, hogy törölte a Project 8 kódnéven futó alkotását, az azon dolgozó fejlesztők egy részét pedig szélnek ereszti.
Néhány órával ezelőtt kiosztották a legjobb független címeknek járó díjakat – LocalThunk sikercíme mellett az Animal Well és a Neva alkotói sem távoztak üres kézzel.
A DFC Intelligence nevű piackutató cég azt állítja, hogy a következő generációban már csak a Sony vagy a Microsoft konzoljának juthat reflektorfény az új Nintendo masina mellett.
A CD Projekt RED fejlesztői egy terjedelmes interjúban beszéltek a széria következő felvonásáról – naná, hogy a legendás Fehér Farkas is szóba került!
A céget birtokló Maksym Krippa nem csupán arról beszélt a Forbes Ukraine-nek, hogy már most profitot termel az FPS, de emellett a későbbi sikerekről is értekezett egy keveset.
A Ubisoft kreatívigazgatója egy interjú során beszélt a lopakodást preferáló protagonista képességeiről – örülhetnek a csendesebb megközelítés hívei.
Élesedett az online videójátékos áruház következő karácsonyi meglepetése – ezúttal is érdemes lehet benézni a boltba.
Megérkezett a rebootolt DC Moziverzum első darabjának trailerje, ami epikus jeleneteket és rengeteg izgalmat ígér!
Az Xbox és PlayStation után a Steam is elkészült a játékosok éves visszatekintőjével.
Azt hittétek, hogy csak a Simpson család jósolta meg a jövőt? Ebben a listában olyan filmeket szedtünk össze, amelyek nagyon is megelőzték a korukat.
Rengeteg alkotás hozzájárult ahhoz, hogy az ipar elérje a mostani formáját, ezek közül szedtünk össze néhányat.
A kiadásért felelős CI Games vezérigazgatója felettébb jó hírekkel szolgált a Hexworks nagysikerű akció-RPG-jének második részével kapcsolatban.
Egy ideig úgy állt a dolog, hogy a színész örökre végez a szereppel, de aztán csak meggondolta magát.
A 250 millió dollárból készült karácsonyi akciószösszenet nem érdekelte a közönséget a mozikban, streamingen viszont annál inkább.
A mászás különböző típusait aszerint különítjük el egymástól, hogy mire akarunk mászni. Általában mesterségesen kialakított körülmények között másznak a sportmászók, de igen kedvelt a szabadtéri hegy- vagy az alpesi mászás is.
Az 1870-es években indult útjára egy olyan lábbeli márka, amely mára a tartósság, kényelem és időtálló megjelenés szinonimájává vált. Az évtizedeken át tartó folyamatos technikai fejlesztések olyan minőséget hoztak magukkal, amely minden egyes pár cipőben és bakancsban tükröződik.
Három csapat, de csak egy győztes, LAN-döntővel ért véget az I. Baron Kupa.
Az évtizedek során rengeteg kiváló helyszínt raktak le az asztalra a játékvilág nagyjai, ezek közül emelnénk ki a kedvenceinket.
Van egy ingatlanod, amelyet szívesen kiadnál rövid távra magyar és külföldi vendégeknek? Ez jó bevételi forrásnak tűnik, azonban számos készségre van szükség ahhoz, hogy az üzlet nyereséges legyen!
A Windows Central szerkesztője, Jez Corden szerint a jövőben szinte minden Microsoft-játék be fog futni PlayStation konzolra, köztük 2025 egyik leginkább várt címével.
A CDPR megerősítette, hogy Geralt benne lesz a játékban, de hogy milyen módon, az szigorúan titkos.
Nagyon úgy néz ki, hogy egy újabb Sony-exkluzív érkezhet Xbox-ra – ráadásul igencsak friss címről van szó.
A SCRY által készített PS5-hűtő egyszerűen felpattintható a konzolra és még a legdurvább magyarországi nyarakat is kiállja.
Alig jelent meg a Path of Exile 2, máris rengetegen játszanak vele - illetve ott van Elon Musk, aki csak játszana.