Karácsonykor is elképesztő számokat produkált a Steam
Az elmúlt évekhez viszonyítva óriási ugrás figyelhető meg az egyidejű játékosok számát tekintve.
Az elmúlt évekhez viszonyítva óriási ugrás figyelhető meg az egyidejű játékosok számát tekintve.
Évzáró sorozatunkban visszatekintünk az idei esztendőre, sorra véve 2020 legfontosabb bejelentéseit, botrányait és megjelenéseit.
Többet szállítottak le a konzolból a boltokba az első négy hét folyamán, mint korábban bármelyik gépből.
Ha hihetünk a pletykának, akkor már nincs messze a megjelenés.
A 2019-es Blood & Truth mögött álló SIE London Studio már nagyban dolgozik a következő játékán, mely természetesen PS5 exkluzív lesz.
A Nioh-széria egyike a legsikeresebb soulslike címeknek, a rendező szerint azonban a továbbiakban más projektekkel foglalkoznak majd.
A Mount & Blade 2: Bannerlord fejlesztői nemrég a játék közelgő újdonságairól beszéltek, melyek között ott szerepel a lázadás is.
Szerkesztőségünk minden tagja megmutatta már, hogy mik voltak az idei kedvencei, most pedig nézzük, hogy mely játékok voltak a magazin legmagasabb százalékot kapó címei.
Lassan véget ér az Epic Store ünnepi akciója, de azért pár ingyenes játékra még számíthatunk tőlük, a mai ajándék már tölthető is.
A Steam után az Amazon is nyilvánosságra hozta az eladási statisztikáit, ezek alapján a Nintendo zárta a legerősebben az évet.
A Dying Light 2 háza táján elég nagy csend uralkodik mostanában, a Techland legfrissebb ígérete szerint ez azonban jövőre változni fog.
A Cyberpunk 2077 egy sor ingyenes DLC-t is kapni fog, most pedig kiderült, nagyjából mikor érkezik az első ilyen frissítés.
Kommunista utópia egy másik bolygón: irányítsd az elvtársakat egy posztszovjet Mennyországban, egy olyan különleges munkáslehelyezős játékban, ahol nemcsak a javak, de maguk a munkások is közösek – dicsőségből viszont csak egyetlen embernek juthat a végén!
A Switch első számú örökzöldje továbbra is megállíthatatlan – olyannyira, hogy évről évre egyre több fogy belőle.
Lecsapott a banhammer, a PUBG Mobile fejlesztő pár nap leforgása alatt több millió csalótól szabadították meg a játékot.
Évzáró sorozatunkban visszatekintünk az idei esztendőre, sorra véve 2020 legfontosabb bejelentéseit, botrányait és megjelenéseit.
A 343 Industries feje megköszönte a rajongók támogatását és biztosította őket, hogy a Halo Infinite-tal valami különlegeset szeretnének alkotni.
Találgatások kaptak szárnyra a Gotham Knights egy lehetséges főgonosza kapcsán, miután a hivatalos Twitter-oldalon megjelent egy beszédesnek tűnő kép.
A Final Fantasy 7 Remake-je remekül sikerült, de ez csak a játék egy része volt, a folytatás fejlesztés alatt áll.
Az új Resident Evil film forgatása befejeződött, ennek örömére pedig az alkotók a premier pontos dátumát is elárulták nekünk.
A Respawn Entertainment a múltban több népszerű játékot is lerakott az asztalra, és úgy tűnik, most egy vadonatúj projekten dolgoznak.
Azt, hogy készül a Final Fantasy 16, egy ideje már tudni, a játék producere pedig azt is elárulta, a többi részlettel mikor jelentkeznek.
2020 ugyan nem volt könnyű év, ám szerencsére számtalan játékkal gazdagodhattunk, melyek közül szokás szerint kihívás volt az öt legjobbat kiválasztani.
A karácsonynak már vége, azonban az Epic Store pár napig még ünnepi hangulatban tobzódik, a mai ajándékuk már tölthető is.