Akár le is mondhatunk az Amazon Tomb Raider-sorozatáról
A Daily Mail beszámolója szerint semmi nem lesz Phoebe Waller-Bridge kisképernyős produkciójából, amelyben Sophie Turner alakíthatta volna a legendás kalandort.
A Daily Mail beszámolója szerint semmi nem lesz Phoebe Waller-Bridge kisképernyős produkciójából, amelyben Sophie Turner alakíthatta volna a legendás kalandort.
A Black Mirror 7. évadának egyik epizódja (és egy spinoff-film) apropójából a Netflix kiadott egy mobiljátékot – de nem akármilyet!
Miután a Helldivers 2 fejlesztői besöpörték a nekik járó BAFTA-díjat, a stúdió produkciós igazgatója beteaselt egy elég ütősen hangzó kollabot is.
Az online tér folyamatosan mozgásban van, változik a célcsoportok viselkedése, változik az algoritmus. Ami tegnap még jól működött, az lehet, hogy holnap már hatástalan. Ebben a gyors tempójú technológiai környezetben az online hirdetések kezelése már régen nem arról szól, hogy valamit beállítunk, majd pedig hátradőlhetünk és jönnek az eredmények.
Lassan, de biztosan halad az elsöprő siker felé a Gray Zone Warfare, ami egyelőre ugyan csak korai hozzáférésben játszható, mégis eladtak már belőle 1,5 millió darabot.
A Sony mellett persze a Nintendo és az Xbox is küzd ezekkel a rendkívül olcsó, gagyi másolatokkal.
Az Assassin's Creed Shadows újabb késésének bejelentését követően a cég felfedte, hogy egy vezető tanácsadókból álló csoport igyekszik kiutat találni a szorult helyzetből.
2023 és 2024 között a játékiparon belül körülbelül 25 000 fejlesztőt bocsátottak el és jövőre ez a szám nagyságrendekkel emelkedhet.
Sophie Turner lehet a legendás kincsvadász Phoebe Waller-Bridge új Tomb Raider-sorozatában.
A Deadline értesülései szerint Sophie Turner neve is benne van a pakliban a Phoebe Waller-Bridge gondozásában készülő Tomb Raider-sorozat főszerepe kapcsán.
Egy rajongói projektnek hála új tartalommal bővült a CD Projekt RED díjnyertes szerepjátéka – Geralt ezúttal egy rejtélyes szigetre indul vadászni.
Ma elindult a Max idei legjobban várt sorozata, amely egyfajta hidat képez a 2022-es Batman és a 2026-ra tervezett folytatás között.
A gotham-i Tony Soprano hatalomátvétele nemsokára megérkezik streamingre, és már azt is tudjuk, hogy milyen játékidővel operálnak majd az egyes részek.
Az ESET kutatói felfedtek egy vadonatúj számítógépes kártevő programmal végrehajtott, úgynevezett crimeware kampányt, amely három cseh bank ügyfeleit vette célba.
Találkozunk a Gamerlandben október 4-én, 5-én és 6-án!
Több olyan folytatás is napvilágot látott már a videójátékok történetében, ami képes volt felülmúlni az előző felvonást, ezek közül szedtünk össze néhányat.
Wise Guy: David Chase and the Sopranos címmel kétrészes dokufilm jön.
Miután a Ubisoft leállította a The Crew szervereit, modderek egy csoportja most azon dolgozik, hogy ismét játszhatóvá tegyék a címet.
Végre megkapta előzetesét az A24 új horrorfilmje, amiben Grant mellett a Yellowjacketsből ismert Sophie Thatcher is feltűnik.
A Beszélj hozzám! után ismét itt egy horror, amiben fiatalok egy csoportja a természetfeletti erőkkel szórakozik, aztán pedig csodálkoznak, hogy valami az életükre tör.
Írország híres a csodálatos természeti látnivalóiról, a történelmi emlékeiről, az ízletes söreiről és persze a kelta legendákról. A szigeten járva az utazók sokszor úgy érzik, hogy egyenesen a koboldok, tündérek és egyéb varázslatos lények birodalmába csöppentek. De hogy mire érdemes felkészülni, ha ide tervezünk utazni? Cikkünkben adunk pár tippet!
A kisgyermekes családokban folyamatosan pörög a mosógép. Annak érdekében, hogy a ruhadarabok megőrizzék az állapotukat, oda kell figyelni néhány dologra: nem mindegy a hőfok, a mosóprogram és a mosószer sem.
Mit szóltok az A csoporthoz? Melyik csapat lesz szerintetek a legerősebb?
Írjátok fel a naptárba, május 11-én kezdődik a 2024-es tavaszi TMP CS2 Masters csoportköre!