A Savaria Fesztivál után az OGEX is Szombathelyre költözik
Nyugatra indul az OGEX.
Nyugatra indul az OGEX.
Nem sokkal a bejelentés után kiderültek a magyarországi árak is, és bizony nem két fillérrel kell majd többet fizetnünk azért, hogy továbbra is élvezhessük a rendszer előnyeit.
A Max felfedte, hogy mikor folytatódik a kalózéletre vágyó Stede Bonnet kalandos története, a bejelentés mellé pedig felettébb hangulatos képsorok is érkeztek.
Az HBO megerősítette, hogy jövőre csúszott a premier, így a vártnál később merülhetünk el a Jodie Foster és Kali Reis által vezetett nyomozásba.
A Sony bejelentette, hogy mikor kerül a piacra a PS5-höz készült hordozható eszköz, melynek segítségével a szomszéd szobából is nyüstölhetjük a kedvenc játékainkat.
Több mint 50 teszt összesített pontszáma alapján elmondható, hogy a Bethesda nem hozott szégyent a nevére, és lerakta az asztalra az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátékát.
A Promising Young Woman rendezője újabb alkotással áll elő, amelyben az Eufória sztárja és Joker is feltűnik.
A Red Faction és a Saints Row sorozatok mögött álló Volition fejlesztőcég végérvényesen bezárta kapuit.
A Funko mindenhol ott van és mindenből figurát (meg pénzt) csinál, szóval várható volt, hogy a Starfield sem marad ki.
Ha be van kapcsolva a voice-chat, akkor mostantól jobb, ha odafigyelsz, hogy miket mondasz egy-egy meccs közben!
Kiszivárgott egy Beyond Good and Evil: 20th Anniversary Edition kiadás, ami alapján úgy néz ki, visszatér a Ubisoft klasszikusa.
Befutott a legújabb ingyenjáték az Epic Games Store áruházába, ami ezúttal a retró platform-játékok szerelmeseinek kedvez.
Az OGEX idén is ellátogat Zalaegerszegre!
Vannak nagyon szépen kinéző játékok, meg vannak fotorealisztikusan kinéző játékok – a Lost Fragment az utóbbiakhoz tartozik.
Ma már nemcsak kozmetikai cuccokért, de játékbeli valutákért is elkérhetnek igen szép összegeket, de megéri-e költeni mondjuk egy fényesebb páncélra vagy egyedi fegyver-kinézetre?
A Sony szeptemberben újabb State of Play bemutatót tarthat, legalábbis erről árulkodik egy iparági bennfentes beszámolója.
A CD Projekt RED elmagyarázta a negyedéves beszámoló során, hogy miért nem terveznek több DLC-t a játékhoz – a döntésnek semmi köze az eladásokhoz.
Bizony, a mesterséges intelligencia által kreált előzetes után kiderült, hogy a Full Moon Features tető alá hozza az egész estés filmet, amit már idén láthat a műértő közönség.
Pete Hines elárulta, hogy már zajlanak a munkálatok a Bethesdánál, ám egyelőre a Starfield élvez prioritást, szóval még évekig ne számítsunk új információkra a projekttel kapcsolatban.
Szakértők szerint könnyen lehet, hogy az Oppenheimer főszereplője lesz a gála nagy nyertese Leonardo DiCaprio helyett, aki a Megfojtott virágok miatt indul nagy esélyekkel.
Új képsorokon igyekeznek ránk hozni a frászt a világhírű animatronikus állatkák, akiknek még mindig világít a szemük.
Terjedelmes játékmenet-előzetessel kedveskedett a rajongóknak a Focus Interactive, amiben ezúttal sem a mélyenszántó gondolatok kapták a főszerepet.
A játékhoz készült limitált PlayStation 5 dobozának hála kiderült, hogy mennyi helyet kell szabadon hagyni az SSD-n, ha élvezni akarjuk a legújabb Pókember kalandot.
Dave Filoni sorozatának harmadik epizódja tartalmaz egy bizonyos jelenetet, amiért egyenesen odáig voltak a rajongók, mivel megidézte az animációs sorozat hangulatát.