Silent Hill 3 Tesztek

Silent Hill 3

Silent Hill 3

A ’90-es évek közepén-végén élte virágkorát a túlélőhorror műfaja, a név is 1996-ból ered, és a Capcom marketinggépezetének köszönhető: a Resident Evil volt az első játék, amelyet ezzel az elnevezéssel reklámoztak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Capcom zombis játéka lett volna az „elsőszülött”, erről szó sincs! A műfaj gyökerei olyan messzire nyúlnak vissza, mint például az 1981-ben Atari 2600-ra megjelenő Haunted House, vagy az óriási rajongótáborral rendelkező, méltán híres Alone in the Dark 1992-ből. Miután azonban a japánok horrorsorozata nem csak kritikai, hanem anyagi sikert is jelentett, egyre csábítóbbnak tűnt a gondolat, hogy más is megpróbálkozzon az embereket halálra rémiszteni monitorjaikon, tévékészülékeiken keresztül. A ringbe a Konami szállt be 1999-ben, és vette fel a kesztyűt az akkori bajnokkal, a Capcommal szemben.

Silent Hill 3 hírek, újdonságok

Tesztelj Velünk! -- 2010 július

Tesztelj Velünk! -- 2010 július

Nagy örömömre nem csökkent az érdeklődés a pályázat iránt, és nemcsak a „törzsgárda” ült a billentyűzet mögé, hanem sok új arc is megpróbálkozott az írással – több-kevesebb sikerrel.