Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A címszereplő tizenhárom sentinel, azaz őrszemek alkotják a játék központi karaktereit. Mindnyájuk középiskolás korú, a legtöbb ugyanabba az iskolába is jár és ugyanabban az időben is tartózkodik – igen, a 13 Sentinels története nem csak egy idősíkban zajlik, hiszen a sztori egyik lényeges eleme az időutazás, így hőseink egy része a második világháborúból, egy része pedig a távoli jövőből jött. A közös pont viszont az 1980-as évek Japánja, ahol nem csak káidzsúk egész serege, de az ellenük bevethető hatalmas, Sentinel robotok is megjelennek. Csak éppen senki sem tudja, hogy eme két fél honnan a fészkes fenéből pottyant be egy olyan korba, amikor a VHS még a házimozi csúcsának számított, és káizdsút legfeljebb a filmvásznon látott az ember.