The Isle

The Isle

A The Isle a túlélőszimulátorok versenyében áll rajthoz, ám teszi ezt úgy, hogy egy kissé csavar a formulán. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a két, egymással folyamatos háborúban álló emberi frakció mellett dinoszauruszokat is irányíthatunk, így három fronton mehet a küzdelem a veszélyes, de gyönyörű szigeten. A leginkább szerteágazó szórakozást persze az emberek egyik frakciója nyújtja: attól függetlenül, hogy a modern felszereléssel ellátott zsoldosok vagy a primitív, de nagyon hatékony kannibálokat választjuk, a harc mellett, bázisok elfoglalása, kraftolás, valamint a sziget rejtelmeinek feltárása is a feladataink közé tartozik. Ezzel szemben a dínókkal vadászni fogunk, de akárcsak az emberek, úgy az őshüllők is képesek fejlődni, jobb képességekre szert téve.

Mindennek egy méretes, változatos helyszínekkel ellátott trópusi sziget ad otthont, ahol betanítás és segítség nélkül, úgy kell boldogulnunk, ahogy csak tudunk. Nincs kegyelem, de a győzelem így annál édesebb, és ha nagyon eggyé tudunk válni a környezettel, és követjük az általa diktált szabályokat, akkor még az sem lehetetlen, hogy kijussunk a pokoli földrészről.