Az inXile Entertainment által bejelentett Wasteland 3 sok újdonságot tartogat a játékosoknak; lesznek benne vezethető, és fegyverrel felszerelhető járművek. A zord körülményeket tartogató táj, már önmagában is veszélyt jelent a játékosokra. Az új képességek egy része csapattal való közös együttműködésre lettek kialakítva.

A történet szerint, Colorado különösen hideg tájain kell egy Ranger bázist létesítenünk a November osztag egyetlen túlélőjeként, majd ezt követően egy ütőképes csapatot szervezni, és szembeszállni a zord jégsivatag nehézségeivel.

A játék nem csak egyedül, és más játékosokkal kooperálva is játszható. A párbeszédek menete is megújult, részben azért, mert az általunk választott jártasságok, olykor meghatározzák a dialógusok során adható válaszokat.

A harmadik rész, a második rész alapjaira épül, de a szokottnál is komorabb hangulat, valamint a polírozott és kibővített játékmenetnek köszönhetően, az új epizód kellően felfrissült ahhoz, hogy ne egy fölösleges, újításoktól szinte teljesen mentes folytatásként tekintsünk rá.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!