Játékadatbázis

Rokh

Rokh

A kanadai Nvizzio Creations 2016-ban a RollerCoaster Tycoon World című parképítős menedzserjátékkal próbálta meghódítani a játékosokat, 2017-ben pedig a népszerű műfajt (túlélős) keresztezték a marsi környezettel. Az alapokat mindenki ismeri, ugyanakkor a premier után a Rokh rengeteg technikai és játékmenetbeli hibát produkált, ugyanakkor az is látszik, hogy a fejlesztők folyamatosan dolgoznak a portékájukon. Így csak akkor érdemes elkölteni a közel harminc eurót, ha ezeket már kijavították. A Rokhban ugyanis van potenciál, csak meg kell várni, amíg ez előtűnik.

HuniePop

HuniePop

Randiszimulátorokból már láttunk egyet-kettőt az évek alatt, de olyat nem, amiben RPG, puzzle, és és köss össze három egyszínű kristályt elemek is voltak. A HuniePop főszereplője egy lányok társaságában egyszerűen elvesző srác, akinek egyszer megjelenik a randitündér... Innen indul a móka, amiben a cél természetesen a lányok elcsábítása, lelki-testi értelemben egyaránt. Hogy mit kínál a HuniePot játéka? Rengeteg párbeszédet, nyolc randira vihető lányt, egy kellemes zenei anyagot és egy kellemes, szórakoztató játékélményt, amit több ezer nagyon pozitív értékeléssel jutalmaztak a rajongók. Ezt érdemes kipróbálni.

Impact Winter

Impact Winter

Túléléssel manapság szinte bármit el lehet adni, de a brit Mojo Bones nem elégedett meg az aktuális trendek majmolásával, jó pár csavarral igyekeztek kitörni a tucatjátékok közül. Ez alapvetően sikerült is, nagy kár, hogy technikai problémák egész sora árnyékolja be az egyébként kifejezetten ötletes munkájukat. A játékos nem csupán magáért felel, de négy pajtásáért is. Ugyanakkor a télben csak harminc napig kell túlélni, mert egy aprócska robot szerint addigra megjön a segítség...

Atomega

Atomega

A Ubisoft online FPS-e, az Atomega minden eresztékében érdekesen fura játék. Először is, a világvégén játszódik. Mármint nem a hagyományos zombis, világháborús, globális felmelegedéses, vagy bármilyen hagyományos világvégén, hanem szó szerint a világ létezésének végén, amikor éppen minden darabokra esik. Ennek megfelelően a látvány is meglehetősen egyedi , bár picit azért hasonlít a Reflections korábbi két játékára, a Grow Home-ra és a Grow Upra.

Tank Warfare: Tunisia 1943

Tank Warfare: Tunisia 1943

A Tank Warfare: Tunisia 1943 az afrikai hadszíntérre kalauzolja el a foteltábornokokat, hogy egy komplex, minden részletre kiterjedő, szöszölős játékmenetet kínáljon nekik. A kezelőfelületet meg kell szokni (egy tucat óra elegendő erre), a színek az afrikai környezetnek megfelelőek, a játékmenetben pedig helyt kaptak valós idejű és a körökre osztott elemek egyaránt. A Tank Warfare egy igazán férfias játék, de igazából mindenkinek ajánlható, ha a játékost nem zavarja, hogy az ellen harmadszor/negyedszer/sokadszor is kifilézi...

Steam Hammer

Steam Hammer

A Steam Hammer egy hardcore túlélőjáték, amely leginkább az ARK, a Conan Exiles vagy a Life is Feudal stílusában ígér hosszú-hosszú játékórákat a túlélni vágyóknak. Az igazi újdonság a fejleszthető gépek és fegyverzet steampunk stílusvilága, eddig ilyen környezetbe még nem ültettek túlélésen alapuló szerepjátékot. Ahogy az lenni szokott, egy szál ruhában esünk majd le a szárazföldre, hogy nulláról indulva készítsünk magunknak szerszámokat, vadászáshoz és horgászathoz használatos eszközöket, majd mindezek után a komolyabb vizekre evezve elmerüljünk az alkímiában és a fegyverek készítésében.

Genesia Legacy: Ultimate Domain

Genesia Legacy: Ultimate Domain

Az Európában Genesia címen megjelent Ultimate Domain egy 1993-ban Amigára és DOS-ra megjelent izometrikus stratégiai játék a Microidstól, amelyben az új világba érkező 17. századi telepesek kolóniáját kellett menedzselnünk mindössze pár fős személyzettel és némi nyersanyaggal elindulva a világhódítás útján. A 2017 májusában Early Access státuszba lépett Genesia Legacy: Ultimate Domain címe elég egyértelműen jelzi, hogy az eredeti játék szellemi utódja kíván lenni, azt azonban érdemes tudni, hogy nem modern remake-ről, sokkal inkább az eredeti előtt tisztelgő újragondolásról van szó.

Pinball FX 3

Pinball FX 3

Hosszú évek után jelentette be a Zen Studios új pinball játékát, ami, minő meglepetés, a Pinball FX 3 nevet kapta. a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a közösségi élményre: a játékosok saját bajnokságokat szervezhetnek, a régebben megvásárolt asztalokat pedig ingyenesen importálhatják az új részbe. Sőt, a Pinball FX 3 szóló játékmódot is tartalmaz, amivel a kezdők beletanulhatnak a játékba. A grafikát a Zen Studios alaposan felpimpelte, valós idejű bevilágítást és árnyékmegjelenítést kapott a program, így még élvezetesebb lett a golyók lökdösése, mint eddig.

Phoenix Point

Phoenix Point

A Snapshot Games egy pici, független fejlesztőstúdió, ami iparági veteránokból (Ubisoft Sofia, Crytek Black Sea) alakult meg. Az egyik alapító, Julian Gollop az eredeti XCOM játékok vezető tervezője volt, és most úgy döntött, hogy visszatér ahhoz a stílushoz, amiben naggyá vált. A Phoenix Point egy, a közeli jövőben játszódó stratégia, amit a tervezők az XCOM és a Fallout szerelemgyerekeként írnak le. 2022-ben egy ismeretlen vírust fedeztek fel az olvadó jég alatt, ami 2057-re elpusztította az emberiség nagy részét, azáltal, hogy átalakította az óceánokat, majd elkezdett terjedni a szárazföldön is...

NBA 2K18

NBA 2K18

Az NBA 2K 2018-ban is megkapta az aktuális részét. Az elmúlt években a fejlesztő, a Visual Concepts szinte mesteri szintre fejlesztette a játékélményt, ezúttal pedig még inkább kitágította azt, egy új játékmóddal. A Run the Neighborhood egy élő, lélegző módként debütált, amiben a myPlayer karakterekkel lehet városi környezetben megmérközni. Felfedezés, szocializáció, versengés, ez a mottója az utcai kosarazásnak. Hosszú évek után az NBA 2K új platformra költözött: Nintendo Switch konzolon is élvezhetik a játékosok a kosarazás örömét!

Flight Sim World

Flight Sim World

A Dovetail Games a föld és a víz után a levegő meghódításába kezdett. A Flight Sim World ugyanis egy jó tartalommal megtöltött repszimulátor, ami bizony az, a szó legjobb értelmében. Rengeteg repülőtér és légijármű, oktatómód várja a pilótajelölteket, akiknek bizony sok-sok órát kell repülniük, hogy megszerezzenek egy-egy típusengedélyt. Bár a Flight Sim World még nem egy keményvonalas szimulátor, de irányvonalát nézve mindenképpen közelít abba az irányba, hogy átvehesse a hatalmat a FSX-től.

Warhammer: Vermintide 2

Warhammer: Vermintide 2

A Warhammer: Vermintide 2 éppen olyan lendületes akciójáték, mint a Warhammer: End Times – Vermintide volt. Ahogy abban, a játékmenet ebben is a kooperatív módra lett kihegyezve, vagyis társainkkal együttműködve kell szembeszállnunk a Warhammer univerzum bestiáival és gonosz erőivel.

Pro Evolution Soccer 2018

Pro Evolution Soccer 2018

A FIFA aktuális része mellett 2018-ban a focirajongók nem maradnak PES nélkül sem. A Konami ezúttal még több csapat licencét szerezte meg, így játszható csapatként szerepel az FC Barcelona mellett többek között a Liverpool, a Schalke, a Fulham... A Konami továbbfejlesztette a 2017-ben bemutatott Real Touch rendszert (új neve Real Touch+), feljavította a grafikát (most már PC-n is megfefelő minőséget kapnak a játékosok). A játék megkapta Usain Boltot és David Beckhamet is, így igazi nagyágyúkkal is lehet rúgni a lasztit a myClub játékmódban.

Earthfall

Earthfall

A négyfős együttműködésen alapuló játékok (pl. Left 4 Dead) régóta hódítanak, és most egy kis indie csapat döntött úgy, hogy a stílusindító programot formálja saját képére. A Holospark játéka, az Earthfall 2017 áprilisában jelent meg korai hozzáférésben, meglepően jó minőségben. Az Earthfall az Észak-amerikai kisvárosi környezetbe helyezi az eseményeket, a harcok pörgősek, a szörnyek félelmetesek (hívjátok Muldert és Scully ügynököt!), a zene is. Egy nagy gondja volt az Earthfallnak a premierkor: a magas gépigény ellenére meglehetősen optimalizálatlan volt. A végleges megjelenés után nem sokat javult a helyzet, így a fejlesztőknek dolgozniuk kell, hogy pozitív irányba fordítsák a játék vegyes értékelését.

Anno 1800

Anno 1800

A Blue Byte három év után visszatért az Anno sorozathoz: a jövő után a múltba merült a német fejlesztőcég. Az új felvonás, az Anno 1800 az ipari forradalom idejére viszi el a játékost, hogy a sorozatra jellemző jegyekkel hódítsa meg a stratégiai játékok rajongóit.

Biomutant

Biomutant

A Biomutant című játékot az Experiment 101 készíti (a stúdió az Avalanche szakembereiből alakult), és egy posztapokaliptikus környezetben játszódó kung-fu/RPG/akcióprogram, állatok főszereplésével. A hivatalos leleplezésre a Gamescom 2017-en került sor, noha a megelőző hétvégén egy német magazinban már szivárgott a játék reklámja.

Delta T

Delta T

A Delta T egy kiterjesztett valóságot kihasználó többjátékos mobiljáték, melyben nem kisebb feladatunk, mint a világ megmentése. A története szerint a jövőben az egyre növekvő nyersanyaghiány mellett a négy, a világot uraló megavállalat között dúló háború kipusztulással fenyegeti az emberiséget. A kialakult helyzetet már nem lehet helyrehozni, ezért a szembenálló felek mind úgy döntenek, hogy a múltat kell megváltoztatni – itt jön képbe a játékos, azaz mi.

Jurassic World Evolution

Jurassic World Evolution

A Planet Coaster fejlesztői hozták el nekünk a Jurassic World Evolutiont, amelyben megmutathatjuk az John Hammondnak és Simon Masraninak, hogyan kell helyesen őslényparkot építeni. És talán mi még spórolhatunk is valamin, legalábbis addig, amíg az élet utat nem tör magának.

The Escapists 2

The Escapists 2

Folytatódik a The Escapists, a második részben ismét szökhetünk, ezúttal nem csak egy hagyományos börtönből. A The Escapists 2 ugyanis többek között a USS Anomaly űrbörtönben játszódik, ami a földi börtönök túlzsúfoltságát hivatott orvosolni. A futurisztikus dutyit pedig futurisztikus biztonsági intézkedések jellemzik: MI irányította robotkutyák és őrök. A szökés lehetetlen. Vagy mégsem?

F1 2017

F1 2017

Az F1 2017-be a fejlesztők mélyebb karrier és többjátékos módot építettek be, illetve egy új játékmódot is kapott a program a Championships képében. És mind e mellett lehetőségünk van néhány klasszikus Forma-1-es gépcsodába belehuppani például Alain Prost és Ayrton Senna 1988-as McLaren MP4/4-ese, Nigel Mansell 1992-es Williams FW14B-je valamint Michael Schumacher és Rubens Barrichello 2002-es Ferrari F2002-ese. A klasszikus kocsik a kampányban érhetőek el, szóval akár az egész szezont végigversenyezhetjük velük.

Madden NFL 18

Madden NFL 18

A Madden NFL 18-cal folytatódott az amerikai futball idényeket feldolgozó sorozat, aminek borítóján ezúttal Tom Brady, a New England Patriots játékosa feszít. A játék legjelentősebb újítása a Longshotra keresztelt sztori mód, amiben egy kezdő játékost alakítva kell eljutnunk a csúcsig.

Night in the Woods

Night in the Woods

A Night in the Woods főhőse egy macskalány, Mae Borowski, aki azután tér vissza szülővárosába, Possum Springsbe, hogy kirúgták az egyetemről. A főhősnek fel kell vennie újra a kapcsolatot korábbi társaival, barátaival, ugyanakkor a városkában, illetve a közeli erdőben rejtélyes események történnek, amik beárnyékolják a város, illetve lakóinak hangulatát. Az Infinite Fall alkotása a felfedezésre, a narratívára, és karakterekre épít, miközben művészeti megvalósítása a képregényeket idézi, azok minden színes-szagos jellemzőivel együtt.

Spintires: MudRunner

Spintires: MudRunner

A Spintires nagy sikert aratott PC-n, mivel több mint egymillió kópiát adtak el belőle. A szimulátor sikerén felbuzdulva a Focus Home Interactive és a Saber Interactive közösen kezdett el munkálkodni azon, hogy elhozza nekünk a játék legteljesebb kiadását, a Spintires: MudRunner képében. Ráadásul nem csak PC-re, hanem konzolokra is. A Spintires: MudRunner megújult az alapjátékhoz képest, mind vizualitás, mind tartalom terén. A fejlesztők szerint ez nem csupán egy bővített változat, hanem ez a tökéletes Spintires élmény.

Life is Feudal: MMO

Life is Feudal: MMO

A Life is Feudal egy, a középkorban játszódó MMORPG, ami nem a szokott high-fantasy környezetet veszi alapul, hanem az 1000 évvel ezelőtti világot, amiben uralkodok, lovagok, jobbágyok, és a korai polgárság tengette mindennapjait, miközben a járványok, betegségek rendszeresen megtizedelték a népet... A Life is Feudal: MMO című játékban is megtalálhatóak a túlélő elemek, így az alapanyag-gyűjtés, az építkezés, és a harc is, ahogy a középkori környezetre jellemző jegyek. A fejlesztők teljes lore-t alkottak meg, nagyszabású program a Life is Feudal: MMO, amit a Bitbox még bőven hegeszt.