Avorion
Az Avorion egy procedurálisan felépülő, nyílt világú, kooperációs élményre kihegyezett űrhajós játék, amiben lényegében olyan űrhajóval vághatunk neki a galaxis közepéig vezető útnak, amilyennek csak akarunk, és úgy érhetjük el célunkat, ahogy csak akarjuk.
Field of Glory: Empires
A Field of Glory, és nem összekeverendő a Microprose 1993-as klasszikusával, a Fields of Gloryval, egy ókori/középkori tematikájú táblás wargame-ből nőtte ki magát a számítógépes játékok közé, és sorolt be három éve a körökre osztott, háborús műfajba. A Field of Glory: Empires-t inkább egy társasjátékként kell felfogni, ahol a történelmi hűség nem elsődleges tényező, ugyanakkor roppant élvezetes és újszerű megközelítését adja az ókori birodalomépítésnek. Kétségtelenül vannak hibái, ugyanakkor rendkívül addiktív, a stratégiát szeretőknek érdemes kipróbálniuk.
IGI: Origins
Az IGI: Origins érdekes keveréke az FPS és a lopakodós műfajnak. A fejlesztés oroszlánrészét a Antimatter Games végezte, aminek az Evolve-ot, a Killing Floor és a Rising Storm játékokat köszönhetjük.
SolSeraph
A nyolcvanas és kilencvenes években a videojátékos iparban igazi legendák születtek, hogy a fénybe emelkedést követően az örök sötétségben tűnjenek el. Ilyen volt az Enix gondozásában megjelent ActRaiser is a Quintettől, melyre esélyesen már nem sokan emlékeznek, mégis, a ritka különleges alkotás most szellemi utódra lelt, mely továbbviszi őse hagyatékát. A SolSeraph címet viselő játékban az akció és a stratégia keveredik, városokat és védelmi vonalakat kell építeni, valamint szörnyekkel harcolni: szükséges a nosztalgia a SolSeraph élvezetéhez, anélkül viszont nem sokat ér... Az ára mérsékelt, akcióban érdemes kipróbálni.
Contra Anniversary Collection
A Konami újabb nagyszabású, közismert sorozata zárja a sort és a háromrészesre osztott felhozatalt, a 2019-ben 32 esztendős Contra pedig nem nyújt kevesebbet, mint harmadik epizódjával a videojáték-történelem egyik legcsiszoltabb és legtökéletesebb run and gun-jellegű akcióélményét. Vérbeli nosztalgiaként remek darab a Contra Anniversary Collection, ráadásul már csak a harmadik rész miatt is abszolút megéri az árát. Az Alien Wars (vagy máscímen Alien Rebels) a nemzetközi piacon iszonyat áron megy, ez a digitális kollekció ennek csak töredéke, a csomagba meg a többi klasszikus is beletartozik: nem szabad kihagyni!
Crash Team Racing Nitro-Fueled
Sonic, a kék süni után Crash is visszatért a rajtvonalra, és bár elsőre úgy tűnt, hogy a látványos grafikai tupíron túl nehezen vette az évtizedek múlását, a Mario Kart egykori nagy vetélytársa a tartalom és élmény terén is jóval többet rejt magában, mint azt elsőre bárki sejtené. A Crash Team Racing ugyanis nagyon jó élményt kínál: ismét egy minőségi remake-ek kaptunk, ami az alapoktól írja újra a játék motorját, ezzel bámulatos látványt produkálva – kár, hogy az irányítás nem esett át hasonló frissítésen. Igen, utóbbi nem a legjobb, de ezen túl lehet lendülni, a nosztalgiavonatra felülve pedig remek szórakozást kínál a Beenox alkotása, csak így tovább!
Octopath Traveler
A Octopath Traveler egy körökre osztott szerepjáték. A fejlesztők „HD-2D” képi megjelenést készítettek a programnak, melyben a 16 bites Super NES-stílusú szereplősprite-okat és textúrákat poligonalapú környezetekkel és nagyfelbontású effektekkel párosítottak. A PC-s verzió egy évvel a NS-re készült változat után jelent meg, eszméletlen látványvilágot és hangulatot ad egyetlen kis csodába zárva, emlékezetes harcokkal, ugyanakkor megörökölte az eredeti játék hibáit is. A különlegességek rajongóinak mindenképpen ki kell próbálniuk!
Dollhouse
Az indie Dollhouse-t 2017-ben jelentették be. A fejlesztők az ’50-es évek noirjában elmerülő, rémálmokkal teli kalandot ígértek. Aztán a játék csak csúszott és csúszott, végül 2019 nyarán megjelent, de abban nem volt köszönet. Valahol, nagyon mélyen a felszín alatt a Dollhouse-ban remek ötletek vannak, amelyek talán egy horror-kalandot is megérdemeltek volna a noiros körítés mellett. Azonban ezeket az elemeket a random generáltság és az elmaradott összetevők teljesen maguk alá temették, így egy gyorsan felejthető, de legalább nem drágán mért játékot készítettek a Creazn Studiónál.
Argum City
Egy rendkívül sokszínű, minijátékokkal és feladatokkal teli hazai fejlesztésű stratégiai játék a Beholder Kft-től.
Citizens of Space
A Citizens of Space egy kreatív, szórakoztató és frappáns űrbéli kaland, mely a régi szerepjátékok esztétikáját és szellemiségét vegyíti a Super Mario RPG és a Paper Mario körökre osztott, minijátékos megközelítésével, és megszórja rengeteg agyzsibbasztó humorral. A Citizens of Space ugyan a Citizens of Earth folytatása, viszont számos dologban eltér elődjétől, így könnyedén fogyasztható újoncok számára is. Hősünk a galaxisból váratlanul eltűnt Föld bolygó nagykövete (saját nevet mi adhatunk neki!), aki a Galaktikus Federációba való beiktatását követően indul útnak, hogy meglelje otthonát... A Citizens of Space remek, kreatív és humoros folytatás, amely hódol az utókornak, de élvezhetően és szórakoztatóan prezentálja azt a jelennek, azonban a gyakran előforduló, kijavításra váró bugok igencsak lerontják az összképet.
Void Bastards
A kártyaalapú szerepjáték újragondolása után most egy teljesen új műfajra vetette rá magát az egykori BioShock Infinite-fejlesztőkből álló Blue Manchu: a System Shock, a BioShock és az FTL keresztezésével építettek fel egy egyedi sci-fi shootert. Ennek pedig meg is lett az eredménye: a Void Bastards roguelike-játéknak és shooternek is kiváló, de a két stílus legjobb elemeinek vegyítésével vált igazán lebilincselővé és felejthetetlenné, melyben még a kudarcot is sikerként lehet megélni, és minden újrapróbálkozás után marad a galaxisnak egy még felfedezetlen, érdekes szelete - ajánlott cím ez!
WARSAW
A WARSAW a második világháború egy kegyetlen pontjára, a varsói felkelés idejébe visz el bennünket, ahol maroknyi ember próbálta meg felszabadítani otthonát a megszálló erőkkel uralma alól.
Hell Let Loose
Százfős sereggel és több négyzetkilométeres csataterekkel invitál vissza a második világháborúba a Hell Let Loose, az ultrarealisztikus hardcore shooter, ami olyan háborús élményt ígér, amilyenhez hasonlót korábban még egy játék sem tudott megadni. De ilyen ígéreteket egyáltalán be lehet-e tartani?
Sea of Solitude
A Sea of Solitude a magány és a depresszió témáját dolgozza fel, méghozzá egy egyedi hangulatú, néha kifejezetten hidegrázós platformerbe csomagolva. De vajon megéri-e nekikezdeni az utazásnak lelkünk legmélyebb bugyraiba? Igen! Ugyanis a Sea of Solitude egy kellemes színfoltja lett a 2019-es játékfelhozatalnak, mely egy igen aktuális témát boncolgat ötletes sztorival és nagyszerűen eltalált hangulattal. Igaz, az irányítása helyenként elég darabos, de ettől függetlenül a játék bárkinek ajánlható, aki kedveli a komolyabb témákat feldolgozó címeket.
Stranger Things 3: The Game
A Stranger Things 3: The Game nem a Telltale bezárása előtt belengetett cím, ezt a játékot a BonusXP Inc. fejlesztette. Hawkins teljes városát fel lehet fedezni benne, igaz, 16-bitben, izometrikus nézetben. Ennyi a rossz hír (bár nem biztos, hogy ez rossz), a jó az, hogy a játék megidézi a sorozat jó néhány pillanatát, sőt, olyanokat is is megjelenít, amit a nézők még a Netflix sikerszériájában sem láthattak. Tizenkét karakter, egyedi képességekkel, tulajdonságokkal; harcok, rejtvények, szóló és kooperatív játék, ezt kínálja a Stranger Things 3: The Game, ami rajongóknak kötelező darab, mert jól megidézi a sorozat hangulatát.
Untitled Goose Game
Az Untitled Goose Game egy lopakodásra építő kalandjáték, ahol a legfőbb feladatunk egy békés falucska lakóinak terrorizálása, méghozzá libaként. Instant klasszikus.
Cat Quest 2
A Cat Quest egy macskákkal teletömött ARPG. Mi más kellhet még?
Darksiders Genesis
A Darksiders Genesis a népszerű Darksiders sorozat mellékága, melyben a negyedik lovas, Strife kerül az események középpontjába. Az Airship Syndicate alkotása az eredeti játék előtti eseményeket meséli el, azt, hogy miért ugrottak egymásnak a menny és a pokol erői. A játék különlegessége az, hogy ez az első Darksiders cím, amely nem TPS nézetet használ, hanem felülről lehet figyelni és irányítani a főszereplőt. Az akció azonban maradt ugyanolyan látványos és ugyanolyan őrült, mint az első részben. A sorozat rajongóinak kötelező vétel ez, de azoknak is, akik szeretik a hack 'n slash játékokat.
AeternoBlade 2
Az AeternoBlade folytatása az oldalnézetes akció-platformer játékmenetet kombinálja időmanipulálással, no meg némi fejtörővel.
A Knight's Quest
A Zelda-játékok nyomdokain haladó akció-kaland, melyben fejtörők, veszedelmes ellenfelek és bossok, valamint platformer kihívások várnak ránk.
Deliver Us the Moon
A Deliver Us the Moon egy poszt-apokaliptikus jövőben játszódó kalandjáték, melyben egy asztronautát küldenek a Holdra, hogy megpróbálja megakadályozni az emberiség kihalását. A KeokeN játéka főleg a realisztikusságra helyezi a hangsúlyt, így űrhajósként mindent meg kell oldani az űrállomásra történő dokkoláson át az oxigén-ellátó rendszer helyreállításán keresztül a nagy titok megfejtéséig. A történet hologramokon és jegyzeteken keresztül van elmesélve. Az Early Access megjelenés után sok kritika érte a játékot a be nem fejezett történet miatt, ezen a premierre változtattak a fejlesztők, így a program értékelése is sokat javult.