Paradise Lost
A Paradise Lost egy alternatív múltba kalauzol el minket, ahol a második világháború 1960-ig tartott, és ahol Európa nem több kiégett, sugárszennyezett pusztaságnál.
A Paradise Lost egy alternatív múltba kalauzol el minket, ahol a második világháború 1960-ig tartott, és ahol Európa nem több kiégett, sugárszennyezett pusztaságnál.
A Balan Wonderworld egy 3D-s platformer, melyet a Sonic the Hedgehog és a Nights into Dreams alkotója, Naka Júdzsi rendezett. 12 tematikus világot járhatunk be a varázslatos kaland során, melynek során több mint 80 fajta öltözéket gyűjthetünk össze, melyek mindegyike más és más képességgel vértezi fel hősünket.
Az It Takes Two átértelmezi a mondást, miszerint kettőn áll a vásár. Itt szó szerint minden kettőn áll: az előrehaladástól a főellenség-harcokig mindenben két játékosra van szükség, ami nem csoda, tekintve, hogy az a hazelight Studios dolgozott rajta, aki az A Way Out-on is.
A Before Your Eyes egy narratíva központú játék, amit szemmozgásunkkal és pislogásunkkal irányíthatunk, így mozoghatunk előre az időben pár másodpercet vagy akár éveket is. A sztori során a lelkeket a másvilágra kísérő révészt követhetjük, miközben megismerjük a főhős életének pillanatait.
A Genesis Noir egy kozmikus kaland téren és időn át. Amikor isteni lények között egy szerelmi háromszög kényelmetlenné válik, az egyik féltékeny lény lead egy lövést, amit a halandók Big Bangként, azaz az ősrobbanásként érzékelnek. Ugorj fejest a táguló univerzumba, találj módot a teremtés megsemmisítésére és mentsd meg a szerelmed.
A Dandy Ace egy felülnézetes, roguelike akció-szerepjáték, aminek a címszereplő bűvész varázslatos kártyai adják az egyediségét. Ezeket kombinálva vehetjük fel a harcot az ellenségeinkkel, hogy végül legyőzzük a Zöldszemű Illúzionistát és felszabadítsuk magunkat az átok alól.
A Wales Interactive az I Saw Black Clouds című játékban egy álmos angliai kisvárosba kalauzolja el a játékosokat. Egy fiatal lány halála után a barátnője nyomozásba kezd, hogy mi történhetett: a történet előrehaladtával egyre több sötét titokra derül fény... Az I Saw Black Clouds egy FMV játék, vagyis egy interaktív film, melyben a döntéseinknek megfelelően alakul a végkifejlet. A Wales Interactive rajongóinak kötelező cím ez, de mindenki másnak is ajánlott, hiszen négy befejezése és több, mint félezer feloldható jelenete van ennek a mozinak.
A Can't Drive This egy nem mindennapi kooperatív módra kihegyezett játék. A lényeg, hogy míg az egyik játékos vezeti az autót, am ásik építi a pályát. És, ha ez még nem lenne elég, a készítők egy kis Féktelenült is belekevertek az elegybe, ugyanis, ha az autó sebessége 20 mph alá esik, felrobban.
A Total War: Rome Remastered a legendás Rome: Total War felújított verziója, ahol a Római Birodalom korában hódíthatjuk meg az ismert világ nagyját.
Mint ahogy azt már a cím is sejteti, a The Bus egy ultrarealisztikus busz-szimulátor, amelyben Berlint járhatjuk be különféle buszokkal. A fejlesztők tényleg nem aprózták el a dolgot, a várost 1:1-es méretarányban építették fel, annak számtalan nevezetességével együtt.
A Spacebase Startopia lehetőséget ad arr, hogy olyan emberek mindennapjaiba kóstoljunk bele, mint a Babylon 5-öt kormányzó Sheridan kapitány vagy a Deep Space Nine vezetője, Sisko parancsnok. A játékban nekünk is egy űrállomást kell kommandíroznunk, amin többféle idegen faj megfordul. Nem csak a látogatók mindennapos igényeit kell kielégítenünk, hanem az állomást is működésben kell tartanunk. És bizony egyik sem egyszerű feladat.
A Shadow Man: Remastered az 1999-es kultklasszikus Shadow Mannek a ráncfelvarrott kiadása, amit a Nightdive Studios csapata készít.
Narita Boy egy oldalnézetes akció-kalandjáték, melyben egy játék főhősének helyét átvéve kell megmentenünk a Digitális Királyságot a világot fenyegető gonosz programtól. Egy rendkívül különleges, "neo-retro" stílusú alkotásról van szó, a nyolcvanas éveket megidéző audiovizuális körítéssel, amely egészen egyedi hangulatot kölcsönöz a játéknak.
A Root Film egy vizuális novella, amiben Rintaro Yagumót követhetjük nyomon. Őt választották ki a tíz évvel korábban elkaszált Shimane Mystery Drama Project tévés projekt rebootolására. Hősünk jó okkal lesz izgatott, egészen addig, amíg rejtélyes gyilkosság nem történik a forgatási színhelyen.
Aki szereti a társasokat, emellett pedig a lovecrafti horror sem áll távol tőle, az egészen biztosan hallott már a Rettegés Arkhamban című társasjátékról, amely megkapta videójátékos feldolgozást az Arkham Horror: Mother's Embrace képében.
Az Airport CEO egy menedzserprogram, amiben mi magunk lehetünk egy egész repülőtér igazgatója. A feladatunk nem kisebb, mint az utolsó anyacsavarig ellenőrizni a repteret és üzemeltetni azt. A felelősségünk kiterjed a távozó és érkező repülőktől a beléptető kapukon át a terminálok felépítéséig.
A Star Dynasties története a Föld elpusztulásával veszi kezdetét. Az emberiség szerencséjére már elkezdődtek az első világok kolonizálása, így a kipusztulást elkerültük. Ám ezzel még nincsenek kint a vízből, ugyanis anyabolygó nélkül ezek a kolóniák épp csak képesek túlélni a mindennapokat. A dícső csillagállamról szőtt álmok odavesznek, helyette a sötét és rideg valóság maradt ebben az űrbéli stratégiai játékban.
A Chronicle of Innsmouth: Mountains of Madness egy pixel art point’n’click kalandjáték, amely Lovecraft világávan játszódik és a 2017-es Chronicle of Innsmouth folytatása. A történet tíz évvel később folytatódik, és Lone Carter magánnyomozó bőrébe bújhatunk bele.
Üdvözlet Olive Town-ban, egy békés kisvárosban, amit a Story of Seasons: Pioneers of Olive Town főhősének nagyapja és annak barátja alapított. Nekünk az említett főhős bőrébe bújva kell tovább vinnünk az elhunyt nagypapa hagyatékát.
Mr. Prepper majdnem mindenre felkészült. Nem csoda, a világ túlvan a világvégén, de az emberiség átvészelte, sőt még a civilizációt is újraépítette. Jobban virágzik, mint valaha, hála a kormány mindenre kiterjedő figyelmének és akaratának. Persze vannak olyanok, akik nem csípik, ha megmondják nekik, hogyan éljenek. Mr. Prepper is ilyen, szóval megpróbál lelépni.
A Doom Eternal: Ancient Gods Part 2 lezárja a Slayer történetét, mi pedig könnyes szemmel és törött billentyűzettel veszünk búcsút tőle.
A Life is Strange: True Colors a Life is Strange széria legújabb része, melyben egy árva lánnyal nyomozhatunk testvérünk rejtélyes halálának ügyében, paranormális képességeinket is bevetve.
A Necromunda: Hired Gun egy pörgős, indie FPS, melyben Necromunda bolyvárosának legelvetemültebb arcait vadászhatjuk le jó pénzért.
A Monster Hunter Rise-zal a Capcom a Switch-et célozta meg, de a Monster Hunter World hatalmas, töltőképernyők nélküli megközelítését alkalmazza, méghozzá új játékmenetbeli elemekkel feldobva a vadászatot. Ezek közül az egyik a Wirebug, egy új felszerelés, amely egyfajta mágikus csáklyaként segít bennünket továbblendülni a levegőben és a sziklákon, de vannak testreszabható hátasok is, amelyek szintén megkönnyítik a közlekedést.